olvasgattam...

http://index.hu/kultur/eletmod/2010/02/01/az_eskuvo_lenyege_a_habos_es_gyonyoru_no/

Ezt olvastam, és én nem értem. Oké, biztos van, akinek kell a nagy esküvő. Nekem még nagyon messze van ez, de persze, mint nagyon sok lánynak, nekem is vannak elképzeléseim. Én például varrónő ismerősünkkel szeretnék megvarratni majd egy mell alatti szabású teljesen sima földig érő, nem abroncsos ruhát, aminek a mellrészét én szeretném fehér gyöngyökkel kivarrni, mert attól lesz igazán az enyém, hogy magam csinálom, mint eddig is annyi mindent.
Nem akarok fodros, masnis fogadást, se limuzint, se pillangóreptetést (igen, itt jön az a rész, hogy meglepődtök, nagyon:D). Csak annyit akarok, hogy akit szeretek, az ott legyen, semmi felesleges felhajtás. Egy családi ebéd vagy akármi utána, nem valami habos gej tortával, hanem csakis a kedvenc gyümölcstortával (persze ha a vőlegény is szereti:)). És talán, ahogy Dóra tette - mert az az ötlet nagyon tetszett - egy buli a fiatalabbakkal, a nem családtagokkal. Mesi példájából tudom, hogy így se igazán olcsó, de akkoris... inkább spórolok arra, hogy utána ne kelljen kenyéren és vízen élnünk, hogy legyen pénz babaágyra, ha úgy adódik. Persze, fontos nap ez az ember életében, de igazából csak egy új időszak kezdete.

Sokszor hallottam híradóban már, hogy lezárták Ferihegyet, hogy töröltek járatokat, stb, de sosem gondoltam bele, milyen lehet ezt átélni.
Tegnap, 5 perccel a gép felszállási ideje után odajött a beszállókapuhoz egy férfi, és angolul bemondta, hogy törölték a járatot a hó miatt. A wizzair mossa kezeit, mert hát nem az ő hibájuk, oldjuk meg a helyzetet, ha jó nekünk a szombati helyett a keddi járat, akkor arra ingyen áttesznek. Ha nem, hát ez van.
Szerintem minden ismerősöm tudja, mennyire haza akartam jönni. Az első reakcióm annyi volt, hogy jó vicc, de pár másodpercen belül eleredtek a könnyeim, nem tudtam ellenük mit tenni. A telefonomon maradt utolsó euróból felhívtam anyut, hogy törölték, szóljon Crisnek is, stb, keresek valami megoldást. Egy erasmus után azonban nem vagyok olyan gazdag, hogy 160 euróért vegyek Bécsbe jegyet, és oké, hogy egy aznapi Madridból Pestre menő gépre át tudtak volna tenni, de hát Madridba ennyi idő alatt nem jutottam volna el.
Hivatalos papírért balhéztunk, mert azt nem adtak, így még biztosítóhoz se lehet fordulni. Végül meglett a papír, de tovább álltunk ott sokan tanácstalanul. Én még visszajöhettem (újabb vonatpénzért, és újabb lehetetlennek tűnő bőröndcipeléssel) az albérletbe, az új albérlő tud később jönni. De a többiekkel mi lesz? Három napig ott ragadtak... Nekem is életem egyik legrosszabb napja volt, el se tudom képzelni, nekik milyen lehetett.
És most megint itt vagyok, ha nem kéne új repjegyet nyomtatnom, ki se mozdulnék indulásig. Egyetlen vágyam az, hogy hazajussak végre. Drukkoljatok, hogy kedden reggel ez sikerüljön.

Nem hiszem, hogy volt olyan perc, amikor szerettem itt lenni, ma mégis fájt az utolsó hazaút minden lépése.

Imádom, hogy anyám egy napba bele tudja sűríteni azt a két mondatot, hogy "nem érdekel, mit mondasz", illetve, hogy "nem baj, ha programod van, amikor Ágiék itt lesznek, úgyse miattad jönnek".

még jó, hogy legalább neki fontos vagyok, ugye?