Nem akarom, hogy ünnepeljenek. Nem akarok tortát kapni. Nem akarok ajándékot kapni. Nem akarok úgy tenni, mintha boldog lenni... csupán két dolgot akarok: vagy sírni, vég nélkül (megjegyzem, jól haladok), vagy A kérés beteljesülését. Semmi más nem kell. Nem kérek más ajándékot.
Csak jelezzenek vissza! Lett egy nagy hajtóerőm a mai nap után...: be kell kerülnöm, hogy végre kikerüljek ebből a suliból! Már most nem bírom...
Azt hittem, ez az érzés majd minden nappal elviselhetőbb lesz, de nem: napról napra egyre gyötrőbb.
Ma volt a könyvátvevés. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz belépni az ajtón, és látni Őt. Eddig is sokat láttam, hiszen a tegnap délutánt is Vele töltöttem, de ez más. Meddig kell még sírnom? Meddig? Mikor tudom már elengedni? Mikor tudok úgy ránézni végre, hogy nem lábad könnybe a szemem?... vagy mikor mondja azt, hogy "jajj, kicsim, kezdjük újra!"?Kicsit megint kifakadtam. Nem akartam, de beszélgettünk. "Mari és Peti". Pasiznom kéne, ismerkedni, barátokat szerezni...stb. De én nem tudok nem szívből lenni egy fiúval...és világéletemben az volt a legnagyobb bánatom, hogy nagyon nehezen ismerkedem, s még nehezebben barátkozom. El akarom engedni, de nem megy. Képtelen vagyok rá. Névnapom van... én csak egyetlen dolgot kértem Istentől... mert mostanában néha beszélek hozzá...de tudom, nem fogja megadni.
Nnna, még lenyelem ezt a hatalmasnagy keserű gombócot a torkomban, és télleg jól leszek. Angyalkáim, megértettem az üzenetet, és mivel rendkívül ésszerűnek tartom mindkét tanácsot, igyekszem majd betartani:P Viszont sajnálom, emilt írni gombóccal a torkomban nincs erőm... de amint még jobban leszek, ígérem, minden efféle hiányosságot pótolni fogok:)
Az este nagyon jó volt. Igaz, fél 9ig az irodában ragadtunk, mert Ági gépe igen nagyon hibás volt, és a karbantartó igyekezett helyrehozni a dolgokat, de onnan rögtön az Old Man's-be mentünk. Cigifüst, zene, rengeteg nagyon finom kaja... az esti fellépő Tátrai Tibor és Szűcs A. Gábor volt. Latin zene... és úgy játszottak...hogy édesistenem... ha Soma lennék, nedves lett volna a bugyim:DD Aki ismer, tudja, mennyire imádom... tele hassal, enyhe hányingerrel, a széken ülve is táncoltam:) És ebben a legjobb partner Ági... ahogy telik az idő, ő egyre jobb fej, egyre jobban imádom:) És isteni volt az ananászos pulyka..ilyen jót még nem ettem... nyammmm:P Aztán éjfél körül beszélgettünk még kb egy órát, eközben István mellettünk néha kicsit bealudt... de imádom őket!!!
Köszönöm, angyalok.
Talán ennyi idő után ezt még nem hiszitek el, de így van. Fizikailag nagyon megviselt vagyok, ma még semmit sem ettem, és ennek megfelelően kezd fogyni az energym... de segáz. A két "angyalkámnak" köszönhetően már jobban vagyok. Megkövesítettem a szívem, és várok. Vagy Rá, vagy arra, aki legközerlebb el tud bűvölni. Vagy senkire. Az se baj. Kissé elveszettnek érzem magam gyedül, de majdcsak hozzászokom.
Túllépni. Mivel nap mint nap ott fog ülni mellettem, meg fogom szokni a helyzetet. Egy idő után már nem fog zavarni. Csak az lesz sok idő, amíg az önbecsülésemet és az önbizalmamat újjáépítem.
Ma véletlenül összefutottam egy volt barátommal (nem, nem az a Zoli, ő egy másik). Nagyon megváltozott... nagy, szép és izmos lett:) Egyetlen dolog viszont maradt a régi: a szeme még mindig mámorítóan kék...:))
Mi vagyok? Egy senki. Egy undorító kis féreg. Gáz, gusztustalan. Nincsenek barátaim és nem is lesznek. Belém nem lehet szerelmesnek lenni. Nem vagyok nő. És szép se. Teljesen igazad volt. Én azért még mindig szeretlek...
Bár a lila foltok fájnak, és izomlázam van, ezáltal igen éééérdekes a mozgásom, mégis jó volt a mai nap. Délelőtt egy kis semmittevés, msnezés, aztán ebéd, Sabrina, kis alvás, Mamiékkal cicázás (holnap teszek fel róluk képet, mert eszméletlenül édesek), msnezés, öltözés, indulás Zsókáékhoz. Ott persze megint szétettük magunkat, vagyis adiós a szép alaknak, de fincsi volt és nem érdekelt a kalóriamennyiség...:) És jó volt velük, mert aranyosak, mert kíváncsian néznek akkor is, amikor én szólalok meg, mert ismernek 4 éves koromtól...és mert nagyon szeretem őket! És nem utolsó sorban azért, mert a lelkemben béke honol...
Igen... csúnya eszközökkel ugyan, de elértem, amit akartam. És ígérem, nem fogja megbánni. Ígérem, boldog lesz mellettem. Ígérem, mindent meg fogoktenni, hogy minél többet mosolyogjon... s talán egyszer majd belémszeret. Önző voltam, nagyon, de úgy éreztem, ezt kell tennem. Én boldog vagyok. Remélem, Őt sem tettem boldogtalanná..
Amúgy pedig télleg nem nagyon tudok leülni... véraláfutásom van, valszag az ügetéstől(gondolom, nem muszáj megmondanom, hol), és az izomláz is kijött... úgy megyek, mint ahogy az a filmeken lenni szokott:))))
Életemben először lovagoltam igazi, szép, nagy, magas, fekete lovon, az ő neve volt Bársony. Csodaszép, 11 éves, jóltáplát:), békés, és amint a zabla a szájába kerül, a nyelvét kint felejti, egészen, amíg ki nem vesszük a szájából...:DDD Óriási élmény volt. Sikerült felszállnom egyedül (anyuéknak nem!), és addig nem is volt baj, amíg el nem indult...:) de elindult...szörnyű volt, azt hittem, rögtön leesem... de megdicsért a csaj, hogy milyen szépen ülöm meg, szal jó volt... amikor már megszoktam, nagyon jól éreztem magam fent, le se akartam szállni... gyakorlatoztam, meg ügettünk kicsit...és most ülni sem tudok:D
Nem ér, hogy mindenki bulizik, meg utazik, meg jól érzi magát, én meg itthon poshadok a szobában! Hívjon már valaki valahova!Úgy mennék... úgy táncolnék önfeledten...úgy lennék kicsit részeg, hogy megszabaduljak már ettől a lélekszabdaló érzéstől... azt hittem, megszabadulok ettől a tőrtől a mellkasomban... de nem, egyre csak forog és forog a szívemben... azon gondolkodtam, hogy nem fog valami kiszáradni a fejemben, ha ennyit sírok? űMert ennyit még sosem sírtam, és kezdek aggódni, hogy esetleg megaszalom a csini kis arcomat... na mindegy. Szakítson ki ebből valaki! Egyedül mégsem mehetek partizni!Valaki segítsen... kedvesem... érintsd meg a lelkem! Szólj hozzám! Légy az enyém... akkor nem is kell a színes forgatag, nem akarok táncolni, se inni, se semmit, csak hozzád bújni...szeress!
Egész nap itthon voltam. Mit csináltam? Gépeztem, tvztem, napoztam, 2szer zuhiztam már, pedig még nem is megyek aludni... olyan nehezen vettem rá magam, hogy csináljak is valamit! De végül nagy nehezen felemeltem a telót, és minden ok, Dóra küldi a kottát, Kittivel pedig szombaton találkozom, megtanuljuk gyorsba...(így legalább megoldódott a parádés kérdés:))... meg nekiálltam végre megcsinálni a körmeimet. Persze, nagyon trendiek voltak (csak a mi szómagyarázatunk szerint), már hosszúak voltak, a lakk pedig nem csak lekopott, le is nőtt... undormány, mi? Nade mostmár szépek, ápoltak, puhák, csillogóak...amilyennek lennie kell. Mindennap egy testrész, pár év, és szép leszek:P De még fel kéne varrni a tegnap vett nacimat (mert csuhajnagy bevásárlást tartottam - az ilyen rosszkedvű napok mindig leépítenek anyagilag, bár most jutott is, maradt is), rendet kéne csinálni a nappaliban és a szobámban... és hnap nem lesz rá időm... na sebaj, majdcsak lesz vmi. Mindenkinek köszönöm, aki mellettem áll, és azoknak, akik akár egyszer az életben mondtak nekem szépet, mert őket mind a szívembe zártam, s most mind-mind eszembe jutnak...:) ma jobban vagyok már. Érzem magamban az erőt. Elfotszintetizálgatok, a kaja kifejezetten rosszul esne, mégis erőtől duzzadok... s ha megkapom azt az egy dolgot, amiért minden este és minden percben imádkozom, én leszek a világ legboldogabb embere!Ígérem...
Ma széthallgattam...:
A few questions that I need to know
how you could ever hurt me so
I need to know what I've done wrong
and how long it's been going on
Was it that I never paid enough attention?
Or did I not give enough affection?
Not only will your answers keep me sane
but I'll know never to make the same mistake again
You can tell me to my face or even on the phone
You can write it in a letter, either way, I have to know
Did I never treat you right?
Did I always start the fight?
Either way, I'm going out of my mind
all the answers to my questions
I have to find
My head's spinning
Boy, I'm in a daze
I feel isolated
Don't wanna communicate
I'll take a shower, I will scour
I will rub
To find peace of mind
The happy mind I once owned, yeah
Vexing vocabulary runs right through me
The alphabet runs right from A to Z
Conversations, hesitations in my mind
You got my conscience asking questions that I can't find
I'm not crazy
I'm sure I ain't done nothing wrong, no
I'm just waiting'
Cause I heard this feeling
won't last that long
Never ever have I ever felt so low
When you gonna take me out of this black hole?
Never ever have I ever felt so sad
The way I'm feeling yeah, you got me feeling really bad
Never ever have I had to find
I've had to dig away to find my own peace of mind
I've Never ever had my conscience to fight
The way I'm feeling, yeah, I just don't feel righ
I'll keep searching
Deep within my soul
For all the answers
Don't wanna hurt no more
I need peace, got to feel at ease
Need to be.
Free from pain - going insane
My heart aches, yeah
Sometimes vocabulary runs right through my head
The alphabet runs right from A to Z
Conversations, hesitations in my mind
You got my conscience asking questions that I can't find
I'm not crazy,
I'm sure I ain't done nothing wrong
I'm just waiting'
Cause I heard this feeling won't last that long
Never ever have I ever felt so low
When ya gonna take me out of this black hole?
Never ever have I ever felt so sad
The way I'm feeling yeah, you got me feeling really bad
Never ever have I had to find
I've had to dig away to find my own peace of mind
I've Never ever had my conscience to fight
The way I'm feeling, yeah, I just don't feel right x4
"...mert jó veled beszélgetni."
"Szeretlek, te apró külyeség!"
"Me gusta abrazarte..."
Olyan rossz, hogy nem tudom, mikor vagyok a terhére... olyan rossz, hogy nem tudom, mikor mondhatom, hogy igen, megyek veled... olyan rossz, hogy nem tudom, meddig bírom még...
Mikor múlik már el? Legalább a fizikai rosszulétem túl lehetne már lépni... de nem megy. Egy szakítás sem okozott még ilyen fizikai tüneteket. Azt hittem, elég erős leszek. De nem, nem vagyok elég erős ahhoz, hogy csak a barátja legyek. Szívem, lelkem összetört, és ezen nem tudok változtatni. Tudom, hogy túl kellene lépni rajta. De én csakis Őt akarom... vissza akarom kapni. Halott vagyok nélküle.
Miért nem tudják néha keresztezni egymást az érdekeink? Bármilyen rosszul vagyok most, hosszú idő óta ez volt a legjobb délutánom. Átmentem, és az alatt a 30 méter alatt, amit megtettem a buszmegállótól a kapuig szó szerint bőrig áztam. Azt mondta, nem vagyok normális. Nem akart velem találkozni, muszáj volt meglepiből átmennem. Kint levettem a cipőmet, bementünk. Azt mondta, vegyem le a vizes ruháimat... az összes az volt. Tegnap szakítottunk és én bugyi-melltartóra vetkőztem. Szörnyen kényelmetlen volt. Hozta a melegítőjét (nem pont az én méretem:P), és levitte a száradni a ruháimat. Tett-vett egy kicsit, majd végre odajött hozzám. Már nem emlékszem, mit mondot, miközben megölelt... de nagyon jó volt. Kicsit féltem, hogy maradandó károsodást szenved a hátába fúródó körmeimtől, de fantasztikus volt. Aztán a kezembe nyomta a lázmérőt, és felmentünk. Alig telt az idő lázmérés közben, de beszélgettünk közben, mintha mi sem lenne természetesebb. Lázas voltam. A bugyin kívül mindent levetetett, és betuszkolt az ágyba, jól bebugyolált... lement, főzött egy teát. Azt mondta, aludjak. Aztán befeküdt mellém (takarón kívülre). Ő bealudt, nekem nem sikerült. Olyan jó volt nézni, ahogy aludt... Aztán, mikor felébredt, felhozta a teát, beszélgettünk egy nagyon jót, olyat, amilyet már nagyon régen, és hirtelen rájöttem, miért is szeretem annyira... Olyan tündér! Szal hallgattunk zenét jól, beszélgettünk, teázgattam... én úgy éreztem, hosszú idő után újra igazán egy hullámhosszon vagyunk. Tényleg nagyon jó volt. Aztán amikor beszélgettünk egy békáról, azt mondta, mutat egy honlapot. Lementünk, ott is dumálgattunk, s minden fantasztikus volt, egészen addig, amíg bátortalanul meg nem kérdeztem, hogy akkor most mi van... onnantól kezdve megint rosszul voltam, a hányinger visszajött, a szívem majd' kiszakadt, és csak azt az űrt éreztem a szívem helyén... tudom, hogy nem vesztettem el Őt, de akkor sem az igazi... soha többé nem érezhetem már, ha felriadok, hogy magam mellé nézek, Őt látván, hogy minden rendben? Már soha? De ha neki így jobb, hát legyen. Majd kibírom. Majd megszokom. De addig is, gyakran akarom látni.
I keep on fallin'
In and out of love
With you
Sometimes
I love ya
Sometimes u make me blue
Sometimes
I feel good
At times
I feel used
Lovin you darlin'
Makes me so confused
I keep on
Fallin'
In and out of love with you
I never loved someone
The way that I love you
Oh, oh , I never felt this way
How do you give me so much pleasure
And cause me so much pain
Just when I think
Ive taken more than would a fool
I start fallin' back in love with you
I keep on Fallin'
In and out of love with you
I never loved someone
The way that I love you
Oh babyI, I, I, I'm fallin'I, I, I, I'm fallin'
FallI keep on
Fallin'
In and out of love with you
I never loved someone
The way that
I love youIm fallin'
In and out of love with you
I never loved someone
The way that I love you
Im fallin'
In and out of love with you
I never loved someone
The way that
I love you
What?
MIért múlt el? Ha olyan tökéletes vagyok, ahogy mondja, akkor miért tudott besokallni tőlem? Akkor miért nem szerelmes már? Akkor miért nem tudtam Őt megtartani? Akkor miért kell neki más? Miért nem vagyok elég neki én? Mit rontottam el? Mikor mondtam rosszat? Mikor ütöttem simogatás helyett? Mikor tettem ellene bármit is? Mivel érdemeltem ki, hogy Őt is elvegye a sors? Miért nem lehetek már tényleg boldog anélkül, hogy a holnaptól kéne tartanom? Miért nem ölel már át és nyugtat meg? Miért nem kell már neki z ölelésem, a csókom, a suttogásom? Miért olyan átkozottul tapasztalatlan? Miért nem érti meg, hogy ez a kapcsolat többet ér ezer egyéjszakásnál is? Miért? Miért? Miért kell nélküle lennem, ha olyan könnyen lehetnék vele is? És miért nem értik meg, hogy én így tényleg nem akarok élni? Ez így rossz... beleültem a Jóba, és tess... itt maradtam, egyedül, a Jó már sehol. Észre se vettem, és elment.
Az a sok csalódás meghozta a gyümölcsét. Egy teljes napos sírás után hirtelen észbe kaptam. Sajnos nem elég hamar. Bevettem 4 quarelint. Szerencsére pont jókor hívott Titi, így megálltam 4nél. Rosszul vagyok, nagyon. Szédülök, a szívem zakatol, a tüdőm kissé rendellenesen működik... de megmaradok. Furcsa, hogy pont annak sikerült megvigasztalnia, aki miatt összetörtem. Fáj, hogyne fájna. De miközben kezdett tompítani a gyógyszer, rájöttem, hogy semmit sem oldok meg a bőgéssel. Józannak kell maradni. Vagy visszakapom Őt, vagy jön más, aki elfeledteti. Siettetni mindenesetre egyiket sem fogom. Abból nem lesz jó. Hát ezért jók a csalódások. Megtanítanak szépen szenvedni.
Egy rég elfeledett érzés cinkosan kacsint rám. Biztat, bár még emlékszem, hogy benne is mennyit csalódtam. És most ismét tőle várom a vigasztalást. Hogy mit érzek most? Nem tudom megfogalmazni. Valami nagyon sötétet. Nem kellek, pedig annyi mindent tettem Érte. És ezen a sötét érzésen csupán egyetlen megtört reménysugárka próbál áthatolni, több-kevesebb sikerrel, és próbálja elhitetni velem, hogy nincs még veszve minden. Talán könnyem és vérem egyszer elapad. ... mikor értitek már meg? Beteg vagyok! Zárjatok be! Mossátok ki az agyamat...! Nem akarok emlékezni...
A vonaton már terveztem a blogbejegyzést. Örüljetek, hogy azóta változott a hangulatom. Bármilyen jó is volt a tábor, még idő, míg felépülök lelkileg. Összetörtem. És örülök, hogy azt a kirohanást csak Ő látta, bár neki se kellett volna.Én is nagyon megijdtem. Akkor már nagyon rég sírtam, és azt éreztem, hogy egyszerűen kevés vagyok, hogy a hullámok összecsapnak a fejem fölött, s hogy már minden erőm elhagyott... azt éreztem, hogy ha ott nem sikerül, amit szeretnék, nincs értelme, hogy tovább éljek... szóval annak ott túl nagy volt a tétje ahhoz, hogy fel tudjam fogni, és hogy kézben tudjam tartani a dolgokat. Komolyan megijedtem attól, amiket utána tettem... még soha nem voltam ilyen... még soha nem szerettem ennyire.
Visszajöttem táborból. Nem tudom eldönteni, hogy jó volt-e. Vagyis de, mert rájöttem, hogy kisifi-Dani jófej, taliztam Sanyóval, a békák pedig arik (mint pölö Klau, Amigo, Zsombor, Nia, Dodó, Kitty, Laki, stb), meg tele vagyok élményekkel, amiket majd ha jobban leszek, megírok... szal jó volt, csak volt benne nem jó. Én nem tudtam, hogy Titi idegenek között ennyire más. Nagyon rossz volt, hogy egy másik ember ölelt... vagy épp nem ölelt. De már visszakaptam az én Titimet. Már nincs baj. Meg aztán ari volt, ahogy Avig és Kristóf megpróbáltak kiszöktetni a saját házukból éjjel:) Imádnivalóak. Tündérbogarak. Na jó, így, már pár óra távlatából úgy érzem, tényleg nagyon jó volt. És mindenkinek nagyon köszönö, aki hozzájárult, hogy jól érezzem magam.
... néha több, mint sokezer másik. Egyetlen könnycsepp egy riadt szemből félve csordul ki... ennél nincs rosszabb. Egyetlen könnycsepp, ami mindent elmond, amit az óvatlan gazdája elhallgatott. Egyetlen könnycsepp mindent meg tud változtatni. Földet renget, leszakítja az eget... Egyetlen könnycsepp nyitotta fel a szemem.
Most nincs se türelmem, se kedvem leveleket írni, sajnálom. Remélem, a tábor jobb kedvre derít. Addig is mindenkit milliószor puszilok, írok, ha hazajöttem.
Most, hogy Viktor képe előkerült, egy kicsit eszembe jutott sokminden. Az a buli, amikor csak hárman voltunk, Susa, Kuki meg én... és tuti bulis képeket csináltunk, csak sajnos néhány képen látszott, hogy a kezemben bontatlan a pezsgő...:) Meg a másnapi szerenád, amit Viktor és Áron adott... meg a négyes az ágyon (senki ne gondoljon rosszra, ami amúgy nem is rossz:))... meg olyan sok Viktoros dolog! Fú...milyen szerencse, hogy anno észbe kaptam, és nem lett köztünk semmi. Jó döntés volt, de azért nagyon hiányzik. Tényleg.
Aztán...Villányból visszafelé Eddát hallgattunk. Beugrott az egész moszkvai hét egy pillanat alatt. És amikor megnéztem Susa teatros képeit, csak rosszabb lett. Nem elég, hogy az egész elmúlt, egy kicsit el is vették tőlem... atyaúristen... hirtelen fel sem tudnám sorolni, mennyi minden fut át az agyamon a másodperc töredéke alatt... s minden emlék édes, bár keserű az utóízük... minden olyan távoli...
Hiányzik Grabó. Azt hiszem, most írtam le itt először a nevét. Írhattam volna álnevet, mert sok van neki, de nem. Ő hiányzik, és felvállalom. Tudom, sosem voltam vele olyan jóban, mint Susa, de akkor is... visszanéztem a tavaly nyári videót... nélküle nagyon más lesz. Az a baj, hogy én már nem egyszer próbáltam újrakezdeni ezt a "barátságot", de süket fülekre talált minden próbálkozásom. Tavaly októberben elmeséltem neki, hogy összejöttünk Titivel. Ő kifejtette, mennyire nem szimpatikus neki, és tulajdonképpen akkor beszéltünk utoljára...
Túl sok embert szerettem nagyon, és túl sokat vesztettem már el közülük... elég. Többé már nem engedek közel senkit a morzsányira szaggatott szívemhez.
Vagy Csernus. Ma 16 éves:) Drágaság... idejét sem tudom, mikor beszéltünk utoljára. Teljesen elfelejtett engem.
Ez van, ha az ember felejthető. Pedig én tényleg nagyon szerettem, de úgy tűnik, már ez is mindegy.
Szóval ő Zsófi kisfia. Foggalmam sincs, kicsodám, mindenesetre tündéri. A kép nem adja vissza, az istennek sem akart mosolyogni nekem...Papinak bezzeg igen!
Ja, és nem elég, hogy mint egy hülye, csapkodok a semmibe egy szúnyog után, egy nagy szúnyog is itt zaklat!
Amúgy a gyomorfájás ellen mindenhol azt írják, hogy ne igyak szénsavasat, és ne stresszeljek. Azt hogy a fenébe csináljam??? Egyébként is, már 8 napja bliccelek a BKVn...:) ez nekem pont elég stressz.
Egész nap itthon voltam, csak annyi időre mozdultam ki, amíg átmentünk Mamiékhoz ebédelni(jött Joe is), de ott is bealudtam:) Amúgy csak neteztem, kvízeket gyártottam (blöááááá), és rajzoltam (másoltam) angyalt. Mellékelem is a képet. Úgy döntöttem, nem lesz jó az, amelyik a csillaggal túrja az orrát, mert ha a húgom észrevette, másnak is fel fog tűnni:) Ez sem tökéletes, de megteszi:) Remélem, Susnak télleg tetszik, az ő pólója ugyanis...
De semmi érdekes sem történt. Titi repül. Nem nagyon néztem ki a szobából, de gondolom, jó idejük volt. Annyi dolog lett volna, amit meg kellett volna csinálnom már nagyon régen, de nem vitt rá a lélek. Ma egy abszolút fölösleges napom volt. Ok, nem, mert már vannak kvízek, és kész a póló, de ugyanolyan rendetlenség van a szobámban, mint egy hete, sőt csak egyre nő a káosz. Ami végülis nem baj, mert mindent megtalálok benne, de már szó szerint csak beugrani lehet az ágyamhoz...:) ... Na, más... hát nem ééédes Titi az én egyetlen Joe-szobacicámmal? Aznap, amikor ez készült, Titi folyamatosan (ok, költői túlzás..:P) fotóztatta magát Joe-val, mert végig ott volt a karjában, a nyakán, itt meg ott, és hát milyenaranyosfotózzmárle...
A húgom azt mondta a félig megrajzolt angyalra, hogy "nem akarja összekoszolni a kezét, a csillaggal szedi ki a fikáját"...:D
Amúgy fantasztikus napom volt. Sussual és Titivel töltöttem az egészet. Voltunk Mamiéknál ebédelni, festettünk cool békát jól... és olllllyan jó velük!!! Boldog vagyok, hogy a barátaimnak mondhatom őket. Fantasztikus emberek.
És tegnap megint találkoztam uncsitesóékkal. Egy gyönyörű házaspár egy csodálatos babával. Nemerét tényleg csak dicsérni lehet. A kapcsolatunk persze már nem is emlékeztet arra, amilyen régen volt, de jó volt Zsófival... bármilyen szörnyűségeket tett (pontosabban nem tett), képtelen vagyok nem szeretni.
"és ha nem hív, akkor már megy a para,hogy gáz van. Kell ez? Egyedül nem lehet boldog valaki? Az a szerelem,hogy életed minden percében ilyen szinten függesz a másiktól? Van arany középút?" (szólj, ha baj, hogy idézlek)
Annyi pasit "elfogyasztottam", és annyi könyvet olvastam, de nem tudom, hogy tudom-e a választ. Talán igen, van arany középút. Persze, hogy lehet valaki egyedül is boldog. De csak egy bizonyos ideig. Egy idő után viszont kelleni fog Valaki, akinek elmondhatod, mi bánt, aki otthon csak Téged vár, aki egy biztos pont az életedben, s aki szavak nélkül is megérti, mire gondolsz, és csak szelíden megölel, a karjaival mondván: nincs baj, nem vagy egyedül... S ha innen nézzük, önzésnek tűnhet, és az is, de mégsem: mert Ő ugyanezt kapja cserébe Tőled.
Talán meg se tudom számolni, hányszor estem a túlzott ragaszkodás hibájába. Nem értem... mert a ragaszkodás mértéke sosem volt arányos az érzéssel. Olyan emberekhez is ragaszkodtam már nagyon, akiket (mint később rájöttem) nem is szerettem igazán. És olyan is volt, akit hagytam kisétálni az életemből, pedig annál is jobban szerettem. A ragaszkodás talán a feltétlen bizalom hiánya... mi van, ha megcsal? mi van, ha nem is szeret? És minél több ilyen kérdés merül fel bennünk, annál jobban akarunk harcolni azért, hogy a kérdésekre számunkra kedvező legyen a válasz... ha ragaszkodunk hozzá, és elvárjuk, hogy percenként hívjon, hogy tudna megcsalni?:) Nem, én sem tudom a választ. csak találgatok, de úgy érzem, csak a sötétben tapogatózom. Titiről most nem merek beszélni, mert elfogult vagyok ugyebár, de azt bizton állíthatom, hogy Alinba szerelmes voltam, és ő mindig is fontos része lesz az életemnek. Ragaszkodtam hozzá, persze, de nem függtem tőle. Tudom, a távkapcsolat eleve más, de akkor is... nem függtem tőle. Természetesen vártam az smseit, hogy beszélgethessünk, hogy azt mondja, szeret, de tudtam nélküle létezni. Bár ezt a képességet mostanra fejlesztettem ki. Ha tudom, hogy Titinek semmi baja, és hogy majd valamikor beszélünk, és hogy majd valamikor találkozunk a közeljövőben, akkor teljesen normálisan tudok élni. Nem beszélek folyton Róla, nem vagyok idegbeteg, hogy vajon kivel van, mit csinál, miért nem ír, stb. Egyszerűen csak ott van minden szívverésemben, lélegzetemben és gondolatomban.
Választ nem adtam semmire... többet vártam magamból. Azoknak, aki szeretnek, egy rossz hír (a többieknek jó:)): a gyomorfájás könyörtelenül visszatért. Pár napja fájdogál, de ma este egyszerűen magatehetetlenül, sírva feküdtem a nappaliban... drukkoljatok, nem akarom megint azt a szadista vizsgálatot...:'(
Ricsi, köszönöm a levelet. Eddig fogalmam sem volt, hogy ilyen jófej vagy:) És adtál gondolkodnivalót jól az éjszakai forgolódás idejére:)
Hogy miért írok mostanában felszínes dolgokról? Mert hagyom, hogy sodorjanak a napok... mert süt a nap, s a sugarai a lelkemig hatolnak... mert boldog vagyok.
Tulajdonképpen mi az, ami meghatározza, hogy két ember összeillik-e? És ki az, aki eldöntheti, mennyi korkülönbség sok, és mennyi elfogadható? Miért kötjük korhoz a szerelmet? És az idősebbek miért akarnak mindig fiatal párt?
Anyu tegnap este elment randira eggy 52 éves pasival. Szerintem ez az a korkülöség, ami tökletesnek mondható. Bár én még fiatal vagyok, nem tudhatom. Fél óra múlva anyu már be is lépett az ajtón (amúgy nem tudom, miért akkor randizik, amikor leszokóban van, és rosszabb az összes házisárkánynál...:)). Azt mondta, hogy 52 éves volt, és úgy is nézett ki. Miért, hogy nézzen ki? És amúgy is, mit vár? Ugyanolyan külsejű pasit akar, amilyet 20 évesen megkaphatott? Persze, biztos nehéz lehet tudomásul venni az idő múlását, de anyu túlzásba viszi. Néha az engedélyem nélkül felveszi a pólóimat (és úgy kinyújtja, hogy csak a következő mosás után tudom felvenni akkor is, ha csak fél percet viselte), ugyanolyan ruhákat akar, mint amilyen nekem van, szemet vetett az ékszereimre (hál' Istennek fémallergiája van), huszonéves modellek frizuráját irigyelte meg, és alig tudtam lebeszélni a fodrászról, és egyebek... de a legdurvább akkor is a pasi. A pasi, akivel 2 órákat beszélnek este telefonon azután, hogy egész nap cseteltek, anyu csak róla beszél... a pasi, aki 28 éves. Asszem, nem én vagyok az az ember, aki meghatározhatja a még normális korkülönbség mértékét, de ő a fia lehetne...
Dóra olyan kis butus. Miért köszöngeti? Miért kérdezgeti, hogy nem baj-e? Miért lenne gond? Ez az egész, hogy megkért, a szívemnek ugyanabba a kis fiókjába került, mint a bátyám... a "nemtudommegmagyaráznieztazérzést" feliratú fiókba. Hihetetlenül boldoggá tesz, hogy rám gondolt. És nagyon jó volt látni őt tegnap. Olyan szép...csak úgy sugárzik:) Persze, lehet, hogy az esküvőm előtt majd én is sugárzó leszek:) De akkor is... jobban szeretem, mint gondolná.
Na, ő volt. Ő volt, aki kenyeret zabált, lótetvet ölt, segreesett járás közben, és úgy csinált, mintha direkt ült volna le. És igen, Timi Barbie-nyaralójában aludt.
Hazajött. Átölelt. Éreztem, ahogy a forró teste azt mondja, hogy sosem hagy el. Ráhajtottam a fejem, puha bőre simogatta az arcom. Mosolygó szemébe néztem, és visszatettem a fejem. Bármilyen szeleburdi vagyok néha, ebben az ölelésben csak egy dolog jutott eszembe: a nyugalom.
Azért volt egy jó délután. Hihetetlen, hogy a spontán, vicces dolgok hogy eltudják feledtetni a nemodatartozás-érzést. Elmentünk kajálni. Amikor odaértünk, nem voltam éhes picit sem. Elküldtek minket, nem volt annyi szabad hely. Mire másfél óra múlva visszamentünk, már kezdtem érezni a gyomrom. De olyan soká hozták a kaját, hogy addigra már azt hittem, lefordulok a székről végelgyengülésben... de legalább nem csak én voltam ezzel így. És a tudat, hogy most az ő fejükben is ugyanaz jár, mint az enyémben, olyan emberivé tette az egészet... Aztán, amikor már végre ettünk, és a számlát is rendeztük, elindultunk visszafelé (én spec tele hassal, Titi drágám viszont nem lakott jól:)) Szal mentünk a tábor felé, amikor előttünk a Toyota bekanyarodott a bányató felé. Index, követtük őket. Amikor kiszálltunk, megkérdeztük őket, hogy ez most télleg komoly-e, de az volt... tele has, fürdőruha, törölköző nuku... Egy darabig mindenki csak állt a parton, aztán szépen lassan lecsúsztak a gatyák, a fiúk alsógatyában, boxerben mentek be. Hát...erőt vettem magamon, levettem a szoknyámat, és topban, tangában bementem én is. Világított a fenekem, ami a kristálytiszta vízben még jobban látszott.:) Úszkáltunk, ugráltak, poénkodtak...és valami hihetetlen varázs kerített hatalmába... egy kis időre azt éreztem, a részük vagyok... és hogy ők is a részem... kár, hogy ez az érzés elillant. Szerettem volna, ha így marad. Szerettem volna, ha befogadnak. Szerettem volna tényleg befogadni őket a lelkembe. Nyitva áll előttük, de ők ezt észre sem veszik.
Szerintem gyönyörű ez a lány... és amúgy tök aranyos, egyáltalán nem szállt a fejébe a dicsőség (pl Gabival szemben)
Tök beképzelt. Nem szeresem. De az tetszett, amikor azt mondta: "Etz a dalt Pély Barnának küldöm sok szeretettel", és elkezdte énekelni azt a török dalt:)
... aki nem elég, hogy pocakot növeszt, a többi Megával ellentétben senkit sem ölelt át. Blőőőőő...
Majd folytatom a képezést, de most álmos vagyok. Aludni is kell... holnap utazás... Ja, Laci, ne nézz lejjebb... képek vannak. Tudom, megbeszéltük, nem küldök képeket, de ezeket ide fel kellett tennem.
Ez a lány fiatalabb nálam... gondolnátok? És milyen gustustalanul tudott kinézni abban a minifarmersortban... a húgom mégis rajong érte
Ja, és az a malacka nemtomki a háttérben
Anyu ezen a képen kiakadt... "Miért bújik hozzád annyira???"Hogy őszinte legyek, én sem tudom, Timihez nem bújt ilyen közel...
Na ez volt az a bizonyos VÉLETLEN... aki fotózott, lehagyta a húgomat...vele külön is készült kép:)
"Kicsim, neked semmi sem jó." Nem is tudom már, milyen kis apróság miatt mondta ezt. De szíven ütött egy kicsit ez a megjegyzés. Lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy nekem tényleg semmi sem jó? Lehet, hogy tényleg folyton csak panaszkodom, és mindenben csak a rosszat látom? Lehet? Én eddig azt hittem magamról, hogy nem, hogy én a pozitívat látom szinte mindenben, hogy szeretek élni és mosolyogni... de most nagyon elbizonytalanodtam. És... lehet, hogy a folytonos panaszkodásom miatt egyszer elvesztem Őt? Lehet, hogy az agyára megyek? Lehet, hogy igazából csakis az én hibám, hogy a repteresek nem fogadtak be? Az a baj, hogy ez mind tényleg lehetséges...
Olyan aranyos volt hétfő este, amikor megérkeztem. Késő volt, rögtön a sátorba mentünk, már csak zuhanyozni mentem ki. Szóval, este, már zuhany után, feküdtem a sátorban, ő fölém hajolt, és azt mondta... "olyan jó lenne ha.... (vad számolásba kezdett)... ha hat évvel idősebbek lennénk" kérdeztem: miért? "mert akkor megkérném a kezedet"... hát nem édi?
Utólag minden emlék megszépül. Nagyon rosszul éreztem magam Őcsényben, egy délutánt kivéve. Éreztétek már magatokat a társaságba nem illő hülye kis libának? Mert én már igen. És nagyon rossz. De... én úgy érzem, nem az én hibám, hogy nem tudtam beilleszkedni. Brigin (sógornő) és Erdőcskén kívül csak ellenkező neműek voltak... márpedig a velük való kapcsolatteremtés számomra mindig is a legkönnyebb feladatok közé tartozott. Ők viszont annyira nem voltak nyitottak rám, hogy ilyet még nem láttam. Én értem, hogy ez egy repcsiverseny, de ha tudják, hogy van valaki a társaságban, aki nem ért a repüléshez, és órák óta némán ül, akkor egy kicsit megerőltethetik magukat. De... végülis, Eddával beszélgettem vagy 6-7 mondatot, Petivel szerda este talán 15öt is, Brigivel sütöttünk együtt, Vasi gyakran szóba állt velem, és Józsival is beszélgettünk egy utat Szekszárdig. De amúgy teljesen kirekesztettnek éreztem magam, és ez iszonyatosan megviselt. És lehet, hogy bennem van a hiba, de nem tetszik a felfogás, hogy "ha nem repülünk, akkor piálunk". Ebből állna az élet? Mindegy, ők egy más világ. Kevés a közös témánk...
Egy órája értem haza, Őcsényben voltam. holnap írok bővebben. Csak hogy kicsit sajnáljatok: A vonat késett, így 3,5 órát töltöttem egy kabinban egy magában beszélős büdös bácsival, az eső zuhogott, áztam-fáztam egész nap, itthon pedig két hír fogadott: anyu nem váltotta ki a gyógyszert, amit SOS el kellett volna kezdenem MA, és... Akela meghalt. A világ egyetlen kenyérzabáló egyensúlyhibás macskája nincs többé.
