vasárnap, július 29, 2007
Hmm
Sokat adott nekem a Károlyi emberi kapcsolatok terén is. Titi, Susa, Dólyika, Zita, Anka, Tüdő, MSE(mer bár egy jó ideje nem vagyunk legjobb barátnők, én szeresem őt), Réka, Zsófi, stb, stb, hogy a külföldiekről illetve a tanárokról ne is beszéljek. És... Gigi. És ő az, akivel a következő 5 évet is együtt fogom tölteni. És ő az, aki bár néha nagyon introvertida (:P), mégis mindig ott van, mégis mindig lehet rá számítani, és mégis mindig szeret. És én is őt. És nagyon boldog vagyok, hogy ő az, akivel folytathatom az utam.
Az a boldogság, amikor egy hosszú, fárasztó és szar nap után hazafelé táncolni és énekelni lenne kedvem? Szerintem igen.
csütörtök, július 26, 2007
szombat, július 21, 2007
A jobb lábfejemen van egy alig látható csípés. Viszont ha hozzáér valamihez, olyan, mintha tűvel szúrkálnák... szerintetek amputálni kell?
Tegnap taliztam Zsoval:) Írnék róla, de a meleg (amit már én sem tudok elviselni) furcsa dolgokat csinált a fejemben. Néha zizegek, meg egyéb furcsa hangokat adok ki. Ezt nem szeretném írásban is produkálni. :P
csütörtök, július 19, 2007
Hőőőség
40 fok árnyékban, kint az utcán, 6 órán keresztül. Ez több, mint amit el lehet viselni, és elvárják, hogy még jól is teljesítsünk. Mégis ki állna meg nekem ebben a hőségben??
Majd egyszer írok értelmeset. Nemmost. Most fáradt. Meg... zizi. Nagyon.
Majd egyszer írok értelmeset. Nemmost. Most fáradt. Meg... zizi. Nagyon.
hétfő, július 16, 2007
péntek, július 13, 2007
Az a baj, hogy lassan már én sem hiszek abban, amiről másokat kéne meggyőznöm. És csodálom az embereket, akik ennek ellenére kitöltik a papírt. Ők tényleg hisznek benne... lehet, hogy csak az én hibám, hogy kezdek kiábrándulni.
Jó lesz ilyen szürkén az ajtó? Pont olyan, mint az élet...
-mondta festés közben az expostásunk.
Csak érteném már meg. Csak tudnám, miért ekkora úr a pénz, miért hülyék az emberek, és miért lesz minden nemes célból idővel pénzhajhász képmutatás.
csütörtök, július 12, 2007
Emlékeztek arra a srácra, akiről pénteken írtam (elvileg akkor írtam :)), akivel Oktogonon találkoztam? Aki szerint tuti nem rockot hallgattam:P Nos, ma reggel hullafáradtan elindultam Tititől, és Borároson tökkómásan mentem a 4es6os felé, amikor a lépcsőn megláttam ugyanazt a srácot, és egy baromi jót nevettünk mindketten, de most sem beszéltünk. Egyetlen szót sem. DE azér vicces volt. Ha valaki ismer egy srácot, akinek mostanában műtötték mindkét nagylábujját, mert a körme belenőtt a húsába (jajj), akkor szóljon. Ennyit tudok róla:)
kedd, július 10, 2007
Most ment el Gábor és Gigi... úgyh már csak 5en vagyunk: Nézsi, Kezso, Heszi, Titi és én...és nagyon jó:)
vasárnap, július 08, 2007
Excited
ááááááááááááááááááááá
Titi jön ma!!!!! Egy-két órán belül itt lesz. Boldog vagyok vagy boldog?
Átmentünk szólni Klári néninek a holnapról. Ezzel kapcsolatban rendes volt. Viszont állította, hogy tegnap éjfél körül fúrtunk valamit, és hogy ez mindennek a teteje. Nos, a családból én voltam fent legtovább, és én 23:09-kor oltottam villanyt. Ez olyan, mint amikor LajosIII állította, hogy 45 éves, de a lánya már 33 volt? Hmmm... valaki hazudik. Vagy álmomban fúrtam?
Nosztalgia
Végre kiselejteztem minden süllyesztőt (na jó, az asztalom 3 fiókja még hátra van). Nagyon aranyos dolgokat találtam... kezembe akadket súgásképpen F. Dani írt nekem föci felésnél... régi verseim (borzalmasak), régi levelek - mind órai, mind azon kívüli, csua vicces és kedves emlék. Sok fölösleges papírt kidobtam, de rengeteg kedves emléket végre méltó helyre tettem. Jó volt...
Elkészültek az új képkeretek. Ám ez az sms-író hüvelykujjam épségébe került. Se smst írni, se nadrágot begombolni, se kiskaput nyitni-zárni, se medencét takarítani nem tudok rendesen (stb). LOLság vagyok, tudomén.
Elkészültek az új képkeretek. Ám ez az sms-író hüvelykujjam épségébe került. Se smst írni, se nadrágot begombolni, se kiskaput nyitni-zárni, se medencét takarítani nem tudok rendesen (stb). LOLság vagyok, tudomén.
szombat, július 07, 2007
Találós kérdés
Két nő felszáll a buszra. Büdösek, koszosak, ápolatlanok. Mindkettőnél nagy cuccos: paplanok, párnák, zoknik, stb. A buszon átordítva beszélgetnek mások által nem érthető nyelven, csak a káromkodásokat mondják magyarul.
A találós kérdés: vajon milyen nemzetiségű ez a két nő?Mindenki cigányra tippelt? Na némmá. Ez rasszizmusnak minősül? Nem csak a tapasztalat beszél belőlünk? Én nem tartom magam rasszistának (na jó, a feketéket pozitív diszkriminációban részesítem:P), de akkor is. A buszon így viselkedők 90%-a cigány. Tagadhatjuk, sőt, védhetjük őket, de ez akkoris igaz. És nem ugyanolyan rasszizmus, amikor a romaközösségek zártkörű bulikat tartanak? Ha a kisebbség csinálja, nem az? Amikor a két cigányfiú elordította magát, hogy "jóvanna, cigány vagyok, azt csinálok, amit akarok", pedig senki sem szólt hozzá, az normális? Amikor megkéseltek a buszon egy srácot, azt mondta a gyanúsított anyja (roma), hogy az ő fia nem lehetett, mert cigány ilyet nem tesz, az nem rasszizmus a nem romákkal szemben? Hol a határ? Hmm? Hol van?!
...
Úgy tűnik, mosanában mindenki megtáltosodik. Tegnap este írtam Martinnak egy jóutatsmst, mert ma megy Korfura, erre felhívott. Fél órát beszélgettünk tök normálisan... a végén még normális barátok leszünk. Na jó, ezt még én sem hiszem el. Nincs is fiú-lány barátság.
Háteztmegkiérti?
Viktorral hosszas monológszerű levelezést folytattam. Ez annyit jelent, hogy én serényen írtam az íméleket, ő meg serényen nem válaszolt soha. Eddig. Most, hogy életem legsutább, legrövidebb íméljében megkérdeztem, hogy van, 5 sort írt. Aki ismeri, az tudja, hogy ez tőle monológ. Nem is kicsi.
péntek, július 06, 2007
Édes kislány
Munkaidő végén én már átöltözve álltam Ernővel, Szandival és persze Mikivel. Miki épp rágyújtott, erre odajött hozzánk egy naaaaaagyon helyes srác tüzet kérni tőle. Kicsit beszélgetett Mikivel és Szandrával, majd elment. Én lassan elköszöntem a többiektől, bár talán még kedvem is lett volna menni a Gödörbe... mindegy. Elindultam a villamoshoz. A piros lámpánál állva magam mellé néztem, és az a helyes srác vigyorgott rám, mire elnevettem magam- ő is. A haverja megkérdezte:
- Te meg mit röhögsz?
- Csak ezen az édes kislányon.
- Hát télleg édes kis lány....
Majdnem közbeszóltam, hogy ez a kislány valszeg idősebb mindkettőjüknél, de inkább tüntetőleg elővettem az mp4emet, és elkezdtem zenét hallgatni. Persze a villamoson is füleltem, mit beszélnek. Egy darabig hajvágás volt a téma, majd a Papa Roach számom egy kicsit zajosabb részéhez ért.
- Te - fordult a helyes a haverjához -, rockot hallgat.
- Nem hallgathat rockot, nézd! - mutatott a Hello Kittys kitőzőmre.
Majdnem közbeszóltam, de ismét hallgattam. Amikor felálltam, hogy leszállok, köszönt a srác. Visszaköszöntem, munkaköri leírásom szerint kedvesnek kell lenni, és alig 10 perce fejeztem be a munkát... meg jól is nézett ki. :P
Amikor leszálltam, elgondolkodtam, hogy talán hagyhattam volna, hogy leszólítson. Talán beszélgethettem volna vele. Talán a számomat is megadhattam volna... de minek? Hogy telefonon közöljem, hogy akármilyen jól is néz ki, én másba vagyok szerelmes? Asszem mindenkinek jobb, hogy zenét hallgattam.
- Te meg mit röhögsz?
- Csak ezen az édes kislányon.
- Hát télleg édes kis lány....
Majdnem közbeszóltam, hogy ez a kislány valszeg idősebb mindkettőjüknél, de inkább tüntetőleg elővettem az mp4emet, és elkezdtem zenét hallgatni. Persze a villamoson is füleltem, mit beszélnek. Egy darabig hajvágás volt a téma, majd a Papa Roach számom egy kicsit zajosabb részéhez ért.
- Te - fordult a helyes a haverjához -, rockot hallgat.
- Nem hallgathat rockot, nézd! - mutatott a Hello Kittys kitőzőmre.
Majdnem közbeszóltam, de ismét hallgattam. Amikor felálltam, hogy leszállok, köszönt a srác. Visszaköszöntem, munkaköri leírásom szerint kedvesnek kell lenni, és alig 10 perce fejeztem be a munkát... meg jól is nézett ki. :P
Amikor leszálltam, elgondolkodtam, hogy talán hagyhattam volna, hogy leszólítson. Talán beszélgethettem volna vele. Talán a számomat is megadhattam volna... de minek? Hogy telefonon közöljem, hogy akármilyen jól is néz ki, én másba vagyok szerelmes? Asszem mindenkinek jobb, hogy zenét hallgattam.
csütörtök, július 05, 2007
The world is mine
Imádok sétálni az utcán a vadiúj pólómban, jó zenét hallgatni, dúdolni, és kzben azt érezni, hogy enyém a világ. Mert végre leárazták a felsőt, amit rég kinéztem, mert fiatal vagyok, mert szép vagyok, mert buta sem vagyok, mert jó csak úgy lenni, mert szerelmes vagyok, mert vannak barátaim, mert van egy jó munkám... mert boldog vagyok! ENYÉM A VILÁG, akárki akármit mond.
kedd, július 03, 2007
Só para ti
Paradoja o contradicción... no sé. Si escribo algo en portugués lo hago para que no entendáis. Pero en este caso hay una sola persona que entiende: Joao, pero él no entiende lo que entienden los demás. No. No es paradoja, ni contradicción... sólo es algo raro... pues no sé:)
Holnap Kálvinon álldogálok majd reggel 9től délután fél4ig. Csak azért írom, ha vki épp arra jár, keressen meg.
hétfő, július 02, 2007
vasárnap, július 01, 2007
Bankszámlaszám begyűjtése
Fél nyomtatványnak hívjuk azt, amit teljesen sikerült kitöltetnem, csak a bankszámlaszám hiányzik róla. Ugyanis utána még telózgatni kell, vagy emilt várni, és nem mindegyik jön be. Nos, ma este telózgattam, egy visszamondta, egyet holnap kell hívni napközben, a másikat este... egy pedig megkérdezte, hogy megadhatná-e inkább egy tea mellett. Rá emlékszem. Egy helyes egyetemista: Kolos. Tényleg jó pasi. Mégis gondolkodás nélkül nemet mondtam, holott ezzel kockáztattam, hogy esetleg akkor meg se adja a számlaszámát. De egyszerűen beugrott hirtelen, a másodperc töredéke alatt az az érzés, amit ma éreztem, amikor indulás előtt az én hámlófülű drágám szorosan megölelt:) És nem... képtelen voltam igent mondani.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








