Bééééna

Megint felrobbantottam a kajámat a mikróban:DDD

Ma

A suliban semmi különönös nem történt, csak írtam egy hihhhetetlenül gonosz töridogát. Hogy dögölne meg.

Aztán voltam éneken. Ott se volt semmi érdekes. Viszont, amikot mentem vissza a suliba, igen. Amikor odaértem a buszmegállóba, megláttam egy fiút, olyan meglátodbeájulsz típusút, de hát ilyesfajta kísértéssel nap mint nap találkozik az ember lánya. De akkor jött egy bácsika, és azt kérdezte, mikor ment el a busz. A fiú volt a gyorsabb, kikapta a fülhallgatót, és mondta, hogy kb egy perce. Akkor a bácsi megkérdezte, milyen zenét hallgat, ő pedig megmutatta. Lehalkítottam én is, hogy halljam a beszélgetést. A srác 17 (:(), a bácsi 80, aztán a bácsi elkezdett a régi zenékről beszélni, meg arról, amikor még ő is ilyen fiatal volt..., úgyhogy visszahangosítottam. Jött a busz, de szegény srác nem szabadult. Amikor jeleztem, pont olyan szögbe kerültem, hogy megláttam a fiú unott arcát. Rámosolyogtam, ő pedig vissza. Aztán pedig cinkos szemezésbe kezdtünk. Még szerencse, hogy a bácsi nem kérdezte meg, hogy mi a véleménye az egészről... mert tuti nem tudta, miről beszélt:) Miután leszálltam, még mindig ezerrel mosolygott rá. Jól esett, igen. Jó, hogy másnak is tetszem. Gondoltam rá a buszon, hogy odamegyek és megmentem vmi olyasmivel, hogy 'Hé, Tomi, holnap akkor írunk fizikából?", vagy tudomisén, és elvonom a bácsitól, csak az ilyen segítségekből irtó könnyen lesz ám telefonszámcsere, azt meg jobbnak láttam elkerülni. Jobb a zűrös helyzeteket még időben elkerülni. De megbántam. Egyrészt hagytam szenvedni szegényt, másrészt a sarkam kitörése után ez is jó kaland lett volna:P

I'm bored out of my skill

Most valamit csinálni kéne. Aludni. Vagy tanulni. Vagy telefonálni. Vagy cd-t írni. Vagy minden, csak valamit már. De egyszerűen képtelen vagyok felállni és abbahagyni a semmittevést. Tehát mégis csinálok vmit:P

Az elmaradhatatlan -

- már 14 hónapja le kellett volna ezt írnom, hiszen az első versszak megköveteli a befejezést:P

"Toma que toma que toma
toma que toma que toma
toma que toma que toma tá,
Yo tengo novio, yo tengo novio,
yo tengo un novio que me lleva a la bahía
que me dice mía mía mía
que calor que calor tengo
que guapa soy que tipo tengo
Toma que toma que toma
toma que toma que toma
toma que toma que toma tá."

Nem tom, jól írtam-e, rég volt már, igaz, Susa?:D

Bizalom

Ha jól emlékszem, a pénteki ebédlőbeli beszélgetés során gondolkodtam el egy dolgon, ami amúgy már régóta foglalkoztat. Ez a bizalom. Ha tényleg a pénteki beszélgetés a "bűnös", akkor Bertalan mondta (aki fiatal:P), hogy amikor útbaigazítást szeretne kérni, az összes ember bizalmatlanul odébbszalad. De miért? Bennem ez fel se merül, mindig odamegyek és megpróbálok segíteni... lehet, hogy bennem van a hiba, és lehet, hogy ezt egyszer nagyon meg fogom bánni. Nem tudom. Mindenesetre engem zavar, hogy az emberek bizalmatlanok egymással szemben, és hogy nem lehet az utcán vagy a buszon csak úgy beszélgetésbe elegyedni, mert hülyének néznek (bár én ezt a kockázatot viszonylag gyakran vállalom)... miért? Miért nem tudunk bízni egymásban? Perzse, tudom, van alapja - én is sokszor csalódtam olyan emberekben, akikben megbíztam, de ha esélyt sem adunk egy-egy újabb bizalmas barátságnak, akkor soha többé nem élhetjük át ennek az érzésneka varázsát. Nem i csalódunk, de szép perceket sem kapunk. Megéri vajon? Megéri bebújni egy burokba, ésa a szép pillanatokat feláldozván megvédeni magunkat minden csalódástól? Nem tudom... ha bizalmatlan lennék, két hete soha nem értem volna haza, így meg meleg kocsiban ülve odaértem pár perc alatt. Meggondolandó, amerek, mégha néha csalódnunk is kell....

Blöáh

Asszem most kb ilyen bamba lehetek. Jobb, hogy nem láttok. Menjen a fenébe az összes hülye újság a tuti tippjeivel fejfájás ellen! Másfél órája próbáltam ki egyet, és ugyanúgy mindjárt lefordulok a székről.

A tegnap est buli nagyon nem jött be, hogy finoman fogalmazzak. Nagyon rosszul éreztem magam, mégegyszer bocsi, Drágám. Azon gondolkodtam, hogy egyik hétvégén el kéne mennünk bulizni úgy, hogy csak olyanokkal, akikkel szívesen vagyunk együtt, úgy, hogy kötetlen az egész (értem ezalatt, hogy nem muszáj odaérni fél 11re)... szeretnék egyszer bulizni már egy jót- veled is. Vágyom egy jó bulira - aminél előny, ha a többiek nem idősebbek nálam évtizedekkel. Mittomén... mondjuk Ankáék... vagy tudomisén...

Jut eszembe, milyen világ az, ahol már az olyan szép lányok sem elégedettek magukkal, mint Anka???!

Tegnap este láttam egy "bácsit". Vagyis "nénit". Akarom mondani egy "bácsit" aki "néni" volt. Csak hogy érthetőbb legyen: egy pasi, méghozzá igen férfias arcvonásokkal, hosszú, szőke, hullámos parókában, tökéletes sminkben (jelzem, én még nem jutottam olyan szintre, hogy olyan szépet tudjak csinálni), bundában... hát... nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy nevessek...

:(

Ma valamitől egész nap rossz kedvem volt. Persze, tudom, mik miatt, de azt hiszem felesleges elmondani. A lényeg az, hogy azzal az emberrel sem tudtam kedves lenni, aki megérdemelné. Persze, ő is csinál néha olyat, ami rosszul esik, de máskor azért ennél szerintem több kell, hogy a mosoly letörlődjön az arcomról... Pedig én szeretem. És az a furcsa, hogy a mai rosszkedv során még az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy az egésznek kettőnk között nincs értelme. Aztán pedig hirtelen eszembe jutott a hétvégi eszmefuttatásom, miszerint az unokatesóm ennyi idősen már két éve járt a (most már) férjével, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy ő lesz a férjem. Aminek nagyon örülnék. Ugyanis ő az első, aki ha átölel, hirtelen minden gondot és bajt elűz, mintha minden rossz az ölelésen kívül maradna. És ezért szép burokban az élet... mert ha csak mi ketten vagyunk, mindig nagyon boldog vagyok... csak sajnos ilyen ritkán van.

És nem akar múlni a rosszullét. Azt hittem, ha végre kialszom magam. Tegnap este óta hellyel-közzel, megszakításokkal 13,5 órát aludtam, mégis úgy érzem, mintha egy óra se lett volna az egész. Láz. Elegem van. Fiatal vagyok, és mégis, minden erőm elhagyott. Valaki segítsen már!

Discúlpame, de ezt most spanyolul írom majd:)

Pasadomanana recibí unos textos de Dóra... uno de ellos es el siguiente:

Antonio di Benedetto: La verdadera historia del pecado original

" A la luz de los conocimientos científicos modernos, se ha establecido que no fue la serpiente la que indujo a Eva a brindar su manzana a Adán.
En realidad, Eva dormía en el huerto del paraíso, a la sombra del manzano, cuando elfruto prohibido se desprendió y cayó, por la ley de gravedad que Newton enunciaría más adelante.
No sólo la golpeó con dureza, sino que la sacó de sus virginales suenos de doncella.
En su vecindad, Adán aguardaba que ella despertara, para invitarla, como todas las tardes, a inocentes juegos. Pero Eva lo creyó culpable: supuso que él, inmoderado en sus trasvesuras, le había arrojado la manzana a la cabeza. Entonces furiosa, le gritó:
- !Te la vas a comer!
Él, intimidado, se la comió.
Ella quedó satisfecha.
Pero ya habían pecado."

A mí me encanta:DDDDDDD

Havazás.

Az az igazság, hogy minden barátom örül a hónak..., én viszont majd' meghalok. Gyönyörű, ez tény. De nehéz közlekedni, és ha már koszos vagy olvadozik, kifejezetten csúnya, el kell lapátolni (70 m utcafront!), és nem utolsó sorban hideg. Nagyon. Órákig vagyok wcn, mert mindent gondosan be kell tűrni mindenbe wczés után, nehogy meg találjak fagyni. A tél egy katasztrófa számomra. Szívbő utálom. A karácsonyt pedig... nem szeretem. Nem szeretem ezt az 'ajándékozzunkmegmindenkitmerthanemmegsértődik"-et. Én szeretek alkalom nélkül adni, és utálom, ha kötelező. Nem mellesleg pedig nem szeretek kapni. Tudom, hogy ez nem normális, de így van.

Színjátszón már volt darab, felolvasópróbát tartottunk. Amikor az elsősök olvastak, a hajamat téptem. Kegyetlen volt... A darab nagyon beteg, de nekem bejön. Majd...akit csak tudok, meghívok az előadásra. Majd meglátjátok. Az a baj, hogya a buszon, meg itt-ott rengeteg gondolat gyötör, tör elő, de ilyenkor minden sale a fejemből. Hihetetlen. Na majd egyszer.

Kitosz baba

Hogy hívnak? "Pozsa Kitosz"

"Hozok piát."

"Elyika gyeje!" "Elyika is!"...stb.

Pozsa Kitosz (Kristóf:)) a világ egyik legnagyobb drágasága, nagy pocival. Akivel repülőszerencsétlenségeset kell játszani. Aki egy tündér, és akit folyton pörgetni kellett:) Imádom... hát igen, hasonlít a bátyára:P Egyszer majd lefotózom, és jól megmutatom... Áh... őt muszáj látnotok:))

Írni kéne...

... de csak úgy sodornak a percek, kiholyik az idő az ujjaim között, mégsem tudok semmit femutatni, hogy "na tessék, ezt csináltam"... nem tanultam, nincs kész a gép, alig voltam Titivel, kialvatlan vagyok, nem vasaltam... akkor mit csináltam??????

Értelmiség

Szóval... ma átmentem a kisboltba egy kockamargarinért, így találkozhattam a családunk által nemigen kedvelt boltoslányokkal, akik, por casualidad, szőkék...:D Bementem, jó hangosan köszöntem, semmi reakció. Segáz. Körbementem, beálltam a kasszához a kis margarinommal, és igyekeztem magamra felhívni a pénztáros figyelmét, aki épp hevesen kibeszélt valakit a rakodócsajjal.

- Te, és tuod mi zavar a legjobban?

- Mi?

- Az, hogy még köszönni sem képes.

Fizettem, összepakoltam, köszöntem jó hangosan, semmi válasz, kimentem. És persze röhögtem.

Bocs, ez a nap ilyen. Megfogott az élet iróniája...:)

Civilizáció

Ma civen debate napot tartottunk, az imigrávió, emigráció, terrorizmus témáját vitattuk meg, plusz még azokat, amik ezek közben felmerültek. És beszéltünk a kisebbségekről is. Óra végén a tanárnő pedig szinte meglepetten mondta, hogy milyen toleránsak vagyunk. Szerintem télleg az vagyok. De mindezek után találkoztam egy olyan embernek alig nevezhető kis suttyóval délután, akivel szemben nem nagyon tudtam toleráns maradni - persze csak gondolatban (bár nem sok hiányzott már hozzá, hogy belerúgjak). Szal, felszálltam a buszra, leültem a nagy csomagokkal, majd a csukódó ajtón még beesett mellém egy gyerek az anyjával, romák a javából. A kisgyerek(12-3 éves forma) a következő megálló alatt négyszer (4x) lépett a lábamra, egy fél cukroszacsinyi morzsát szórt a frissen vásárolt holmijaimra... aztán jött a java. Az anyja szájából kilopkodta az enyhén megcsócsált szotyidarabokat, és nekiállt zabálni. Persze eközben hihetetlen hangosan ordított, nehogy a tőle 20 centire álló anyja az ő fontos mondanivalójának akár csak egy szaváról is lemaradjon. Valami ilyesmi volt ez: 'Há minnyá leszálun, anyu, mennyün má, há fennmaradun, némá merre megy ez a busz? anyu szállun má le! Mikó szállun má le?' Ezt kb 10 percen keresztül. Szerintem levegőt se vett. Ja, és közben persze fröcskölt a nyál és a szotyimaradványtenger. Ezután, mikor kicsit csendben maradt, rágózni kezdett, de a rágó kevesebbet volt a szájában, mint a dszuvás kezében. Így hamar le is ejtette - fél centi híján a zacskómba. Mindezek után fikázott egy egészégeset, és beletúrt jó mélyen a hajába. Lol.

Laci, az a durva, hogy nagymamám pont ma akart rámtukmálni néhány (na jó, rengeteg) spanyol nyelvű könyvet, köztük volt Demian, amit, mint most olvastam, ajánlottál... de végül csak kettőt hoztam el kínomban... most semmi kedvem spanyolul olvasni.

Tilos

Hmmm...egy ideje nem írtam... azóta az történt, hogy elköltöztem egy napra, és visszaköltöztem, a salsatanár velem mutatja be a lépéseket a kezdőknek, az iskolai könyvtárban az ajánlott könyvek közül egy sincs meg, úgyhogy Mamit ráálítottam a dologra, ...és a tegnap. Asszem megér egy hosszabb beszámolót.

Szóval...suli után hazajöttem, hoztam anyunak sütit, kibékültünk meg minden ilyesmi, aztán elvoltam ezzel-azzal. Közben Titivel megbeszéltem, hogy jön salsára, addig befejezi a számítógépszerelést. Aztán, mielőtt indultam volna jött a hívás, hgy elrontotta, oda nem jön. Időközben Maestro meghívott morrisonsba Táti szülinapi bulijára, azt beszéltük tehát Titivel, hogy ott talizunk majd. Oks, elmentem salsára, anyuék elvittek kocsival. Útközben hívta anyut Timi, hogy otthon hagytam a telefonomat. Így utólag már tudom, hogy itt vissza kellett volna fordulni. Anyu fel is ajánlotta, de visszautasítottam. Az óra jó volt, dumcsiztunk Imrével (az idegesítő botlábú fiú meg közölte, hogy hiányoztam neki... 4 párral arrébb a barátnője táncolt...), mondta, hogy lefoglalt már egy asztalt estére biliárdozni... oks, felhívtuk Titit, hogy módosítsuk a programot, de közölte, hogy megint elszúrta a telepítést, nem tud jönni egyáltalán, sehova. Oks, Imre mondta, hogy akkor lemondja az asztalt, és hazamegy pihenni. Én meg elindultam az Operához. Titi nélkül semmi kedvem nem volt hozzá, csak dacból határoztam úgy, hogy csak azért is elmegyek. De odaértem. Maestro nem volt ott, csak egy pár cés, akik egy összeszokot társaság voltak... én meg annyira kirekesztve éreztem magam, elindultam Titihez. Telefon híján mondjuk nem tudtam szólni Maestronak, de majd elmesélem neki utólag. Szal elindultam. Elértem az utolsó kisföldalattit, és az utolsó metróval elmentem Ferenc körútig, onnan az utolsó előtti 6ossal elmentem Borárosra, ahol pont az orrom előtt ment el az utolsó HÉV, asszem, mert köd volt, lehet, hogy csak behaluztam, és már rég elment. Mindenesetre legközelebb hajnali 4 vmikor ment volna, és akkor alig múlt fél éjfél. Elkeseredésemben elindultam gyalog, bár tudtam, hogy még a hajnali hévvel is előbb érnék oda, mint gyalog. Valahogy kikeveredtem a 2es villamos vonalára, pont jött az utolsó, azzal elmentem Közvágóhídig... és itt elindultam arra, amerre Csepelt sejtettem. Hideg volt, sötét és köd. Nagyon féltem, és tudtam, hogy nem jó irányba megyek, de visszafordulni sem lett volna értelme. Elértem a Dunához... legalább már Csepelen voltam. Ekkor már nagyon sírtam, mert nagyon féltem és el voltam keserdeve... ekkor odajött hozzám egy pasi. Halálra rémültem. Megkérdezte, mit csinálok errefelé, amerre megyek, egy óriási erdős rész van, csak nem akarok az egészen keresztülsétálni... azt mondta, a kocsiból látta, hogy sírva sétálok ezen az elhagyatott helyen, és szívesen elvisz. na ettől még jobban megrémültem. De végül sírva elmeséltem neki mindent, és olyan kedvesnek és jóindulatúnak tűnt, hogy olyat tettem, amit lányok, TILOS! Soha ne csináljátok utánam...! Beültem mellé, és megmondtam, hova megyek. Nagyon féltem, hiszen én is tudom, hogy idegen kocsijába sosem ülünk be, de annyira el voltam keseredve, hogy még mindig ez tűnt a legjobb megoldásnak. És tényleg hosszasan mentünk egy erdős részen... gyalog sosem értem volna a végére. Amikor már Szent Imre téren voltunk, hirtelen nagyon megnyugodtan, hiszen mondta, hogy ő erzsébeti, mégis jó irányba mentünk... és le sem tértünk erről az útról... méterről méterre elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy egy csodát élek át... azt hittem ilyen ember nincs! Kiszáll a kocsiból, mert látja, hogy sírok, elém sétál, beszélget velem, és elvisz ahova kérem, csak hogy ne mászkáljak eyedül órákig olyan körülmények között. Nincs még egy ilyen ember. Ő tényleg egy csoda. Nem tudom a nevét, a számát, valszeg soha többé nem látom, de emlékezni fogok rá, az biztos! Szóval, elvitt Titiékig, ott, mivel nem volt telefonom, hogy rácsörögjek, hogy ott vagyok, bemásztam a kerítésen, bementem, és a drága ott aludt a földön, miközben a gépen folyt a telepítés... édes volt. Szóval, ennyit a tegnapról. Vannak még jó emberek. Csak bízni kell bennük.

Olvasniolvasniolvasni

Küldjetek könyvcímeket. A héten összeállítok egy listát azokból a könyvekből, amiket ajánlottak, vagy már rég el akarom olvasni... és ha ez a lista előttem lesz, az majd ösztönöz arra, hogy bemásszak a csúnya könyvtáras néni birodalmába... mert könyvhiányom van. De most csak jót akarok olvasni. Tehát, mindenki, aki meg akar menteni a műveltlenségtől, írjon bőszen!:)

Impressziók

Igazából ezek nem impressziók, csak most ez a szó jutott eszembe:P

Az első, még szombat estéről. Robival beszélgettem:
én: Hallottam, Feri eljegyezte a barátnőjét.
Robi: Tényleg? Nem is mondta a kis cicus. De azt tudom, hogy a húgát eljegyezték.
én: Mennyi idős?
Robi: 16-7...
Később megtudtam, terhes a csaj. Már másodszorra, először is volt eljegyzés, csak elment a baba és felbontották...

Második. Tegnap anyuval bementünk egy Pannonos boltba feltöltőkártyáért. Kellett T-mobile-os is, de végül oda mentünk csak. Egy fiatal pasi volt az eladó. Beléptünk, meglátott, elvörösödött... totál zavarba jött tőlem, de nem tudom miért:) (Helyes pasi volt:)) Szal olyannyira zavarvan volt, hogy anyu megkérdezte, hogy van-e Westeles kártya... nem válaszolt. Anyu megint megkérdezte, a pasi meg csak azt mondta, hogy őőőőő... és engem bámult. Majd végül segítettem: nem, anyu, Pannon boltban nincs T-mobile kártya. Erre vadul helyeselt, fizettünk, és kimentünk. Anyu pedig kint jót röhögött az egészen.

Most pedig megyek. De holnap sztem övök. Ennek meg semmi értelme nem volt, dehát ismertek...:P

Színjátszó

Hát mi vagyok én? Mert ma voltam szekrényfiók, Irak, amit lebombáztak, ugráló izé, tanárnő, sportoló, fafújkáló hülye... és mindezek után csótány leszek. Édesistenem, csak színjátszós ne legyen az ember.

Ja, ma reggel a cipőt kivéve mindent kényelmi szempontból öltöttem magamra, kivéve a cipőt... és persze félhomályban öltöztem. Ennek ellenére kaptam elismerő pillantásokat, és bókokat is olyanoktól, akiktől nem is vártam... köszönöm Süni, Dani!:)

Na lol

Dólyika is volt Vörös Oroszlánban. Dólyika is pénteken volt Vörös Oroszlánban. Dólyika is délután volt Vörös Oroszlánban. S hogy ne húzzam tovább az idegeiteket, átfedésben volt kettőnk ottartózkodása, de nem láttuk egymást:) LOOOOOOOL....

Fogjatok le!!

Fogjatok le, kötözzetek le, mert hihetetlenül veszélyes szeretetkitöréseim vannak!:) Én ezt nem értem... Azzal a szeretettel, amit adok, egyenes arányosságban nő az, ami felhalmozódik bennem, és másnak akarom adni. Ez tudom, tökéletesen logikátlan. De így van és kész. Szóval mostanában jobb, ha mindenki vigyáz magára a közvetlen közelemben. Mert félek, mindenkit csak szétszeretnék:D

Drágaságom... én nagyon szerelmes vagyok. És hihetetlenül boldog... köszönöm.

Kislány

Nem tudom, mi van velem, de Laci, én most úgy megölelnélek!:)

Majdnem

Ma majdnem átköltöztem Titiékhez. Mostanában nagyon sokat veszekszünk anyuval, és ma különösen csúnya volt... és ő maga mondta, ha nem tetszik vmi, költözzek el. Én pedig rögtön írtam is Titinek, és szedegettem ki a cuccaimat a szekrényből... amikor anyu bocsánatot kért, és elismerte, hogy nagyon nem volt igaza. Azt hiszem, ezt a bocsánatkérést tényleg megérdemeltem... az egész ott kezdődött, hogy felkeltem, elkezdtem vasali, meg kipakolni a mosogatógépből, hogy anyunak ennyivel is kevesebb dolga legyen, és közben feltettem egy lábas vizet forrni, mert anyu pár napja megkért, hogy ne használjam a vízforralót... erre felkelt, és leszidott, hogy mi a fenének csinálom ezt, amikor ott a vízforraló... mindezt ordítva. Aztán minden dühét, keserűségét, komplexusát kiélte rajtam... pedig én akkor már két órája mást se csináltam, mint igyekeztem a kedvében járni...:(

Susanita

Nagyon szeretlek. És pont ezért bánt, hogy nem tudunk találkozni, így beszélgetni sem rendesen. A bejegyzéseidből sejtem néha, mi lehet a gond... de jó lenne már, ha személyesen tudnád kiönteni a lelked... ha segíteni nem is tudok, attól s talán jobb, ha végighallgatom, mitl vagy mostanában olyan letargikus állapotban... Szeretlek, mindörökké. (K)

Robi drága

Robi már egy ideje írogat és hívogat, de mindig pont úgy jött ki, hogy nem értem rá... pedig nagyon hiányzik. Ma pedig már nem tudom mióta hevertem a kanapén, amikor jött egy sms: Mit csinálsz? Mozi?... csak ennyi. Aztán végül megbeszéltük, hogy oké, idejönnek értem. 10 perc múlva csörgött, hogy itt van. Az öccsével, Norbival, és az öccse barátnőjével, Adriennel jött. Ott kezdődtek számomra a problémák, amikor a kocsiban, mögöttem ülve Norbi és Adri rágyújtottak. Gondoltam, oké, csendben meghúzom magam, halkan fulladok meg. Aztán megálltunk tankolni. Amíg Robi fizetett, fél füllel a turbékoló pár szavaiból ennyit hallottam: "vmi szintetikusat kéne vinni neki. ja, a speed jó lesz"...itt kezdtem el kicsit félni. A film olyan egyszermegnézhetős szar volt, Tök alsó 2, utána pedig Norbi megint megállt egy benzinkútnál, nemtom mit vett. Ám volt vmi, ami nagyon megijesztett, vagy nem is tudommi.. Robi is bement, és amikor kijött, az eladó szaladt utána, és a hangfoszlányokból annyit sikerült kivennem, hogy "add vissza", mire Robi vmit a kabátja alól kivett, odaadta az eladónak, aki ezután visszament a boltba... remélem, tévedek... De az öccse egyenesen félelmetes volt. Süt belőle a butaság... meg persze az intelligencia abszolút hiánya... és emellé bunkó, meg diszkós is. Persze, Robit sem az eszéért vagy épp a műveltségéért szeretem, de a két fiú akkor is ég és föld. Beültünk egy-egy capuccinóra a mekibe, majd hazavittük Norbit és Adrit. Hosszas lakáskulcskeresés után (lol volt) bementünk Robihoz, normálisan felöltözött, mert tök beteg, és egy póló meg egy farmerkabát volt rajta, pedig már tényleg hideg van odakint. Én meg persze ráparancsoltam. Tessék jól felöltözni, hajat megszárítani, mielőtt kimennénk. Imádom Őt, a mindig vörös ajkaival együtt:) Mesi mindig rúzsosszájúként emlegeti... Régen emiatt sokat viaskodtam magammal. Ugyanis volt egy nyár, 2003 nyara, amikor Robi minden estéjét velem töltötte a kapu előtt, vagy itt a kertben. És órák óta beszélgettünk, és ő volt a legjobb barátom, de az az átkozottul szép ajka mindig csábított. Hál' Istennek erős voltam, és nem tettem tönkre a barátságunkat. Nem mintha ez most is így lett volna, bár az ajka tagadhatatlanul gyönyörű még mindig, de annyira erősen lángol bennem a tűz... hogy még csak kísértésbe sem estem, pedig miután eljöttünk Robitól, még másfél órát beszélgettünk a kocsiban. Jó volt ismét látni, jó volt, hogy megint megnyílt nekem, mert tudom, hogy nincsenek közeli barátai... szóval jól éreztem magam, főleg miután kettesben maradtunk. Búcsúzásképpen a lelkére kötöttem, hogy minél hamarabb meg kell gyógyulnia, és hogy amint ráér, felhív, és találkozunk. És persze adtam egy olyanimádlakpuszit a homlokára. Csak mert van, és ezért én hálás vagyok a természetnek. És... nem mellesleg, annyi szép közös emléket hozott fel... esküszöm, könnybe lábadt a szemem. Hiányoznak a régi, felhőtlenül boldog, együtt töltött délutánok. Szétszéledtünk. Több, mint négy éve, hogy utoljára együtt volt az egész "banda". Pedig jók voltunk együtt.

Máté Péter : Azért vannak a jóbarátok

Az esőt felszárítani úgysem tudod,
A szelet megfordítani úgysem tudod.
Ujjaid közül a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el.

Refr.: Azért vannak a jóbarátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jóbarátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
Visszaidézzék egy fázós alkonyon.

Az álmot meg nem álmodni úgysem tudod,
Az érzést elhallgattatni úgysem tudod.
Ujjaid közt a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el.

Nyugalom

Tegnap találkoztam Lacival. Féltem, hogy nem fogom megismerni, ráadásul sokan álltak a Teaház előtt... de végül megismertem, és ő is engem:) Nem akarom leírni, milyen volt... ezt a délutánt nem a blogomban, hanem a szívemben akarom emlékké alakítani. Csak annyit árulok el, hogy nagyon jól éreztem magam (este szegény Titinek folyton erről a három óráról meséltem:)) Eleinte nagyon feszült voltam - szóvá is tette -, aztán bár oldódtam, teljesen talán egyáltalán nem sikerült, fogalmam sincs, miért. ...elhatároztam, hogy természetesen fogok felöltözni... bár amit végül felvettem, rám teljesen jellemző viselet volt, mégis lehettem volna természetesebb...talán ezért nem tudtam feloldódni. Mondjuk már úgyis mindegy. Mindenesetre, sikerült magamat adnom. Nem játszottam valaki mást, mint ahogy ezt a hibát már néhányszor elkövettem néhány találkán.

Nosztalgia

Fogalmam sincs hogy jutott eszembe a Moon and the stars. Vagyis lehet, hogy tudom, de igencsak összevissza gondolatmenet eredménye volt:)

Szóval elkezdtem kutakodni a neten, és találtam képeket. Ignazio Oliva. Ő volt a férjem. Filmbeli neve Marchesini lesz. A másik képen is ő van. Furcsa érzés így viszontlátni. Ahogy nézegettem, elismert színész Olaszországban. Lehet, hogy pont azért volt olyan kedves és közvetlen, mert észrevette, hogy halvány fogalmam sincs arról, hogy ő már befutott színész és híres... mivel én csupán azért vettem észre, hogy létezik, mert beszélt spanyolul, és végre valakivel önfeledten beszélhettem, ezért ő is közvetlen kedvességgel válaszolt. Nna...az arcszőrzete éppen a kettő itt látható közötti állapotban volt, azt próbálták sminkkel eltakarni... több-kevesebb sikerrel:)

Ő pedig az a színésznő, akit legszívesebben meglincseltünk volna:), Catherine McCormack. Szörnyű volt... Na de mindegy. Aki olyan filmekben játszott, mint pölö A rettenthetetlen, annak talán megengedjük, hogy egy ilyen kis poro országban egy kicsit táncoljon a statiszták idegein (ok, az egészségünk kockáztatása kissé sok volt már, de ezt is lenyeljük...). Szóval... mára ennyit a nosztalgiáról...

Izgulok

Jajajaj... Ma találkozom Lacival. Édesistenem. Február óta "ismerem", és ma látom először. Aki ismer, tudja, hogy elsőbenyomás-mániás vagyok. És a félelmeim miatt valami mindig balul üt ki. Ma is tuti elrontok valamit, bár ez nem az igazi első benyomás lesz. Csúnya leszek, vagy agyalágyult, vagy valami...

Maradjunk a témánál

Na, megint a plakátok. Ez szerintem a szürke-ezüstnél sokkal egyértelműbb hülyeség. Duci vagy formás? Már ne is haragudjanak, de a kettőnek semmi köze egymáshoz. Lehet duci és formás, lehet duci, de nem formás, lehet formás és vékony, vagy nem formás és vékony. Totalmente független a kettő egymástól. Ő a képen (bár nem szoktam efféle képeket feltenni), bár nem duci, formás. Szerintem. Ismerek olyanokat, aki ducik és formásak, már-már nőiesebbek, mint a magamfajta 50kg alattiak, de pölö arra a negyedikes állandóan hastáncolós, szétfolyóshájú lányra nem tudom azt mondani, még a legnagyobb jóindulattal sem, hogy formás. Bár rá talán a duci is finomkodó kifejezés már. Én értem, mit akarnak ezzel. De aki rosszindulatú, vagy nem figyel arra, mit mond, azt ez nem fogja megváltoztatni. Én pedig ügyelek arra, hogy senkit se sértsek meg. Nálam ősz haj van és kis súlyfelesleg. Vagy nem is tudom... inkább úgy mondom, hogyha nem dühítenem fel ilyen marhaságokkal, nálam ez egyáltalán nem téma. Nem is tudom, mit mondjak még, mert lenne mit, hiszen belül tengernyi ellenérzés lázong, hiszen szerintem a duciknak rosszabb, hogy plakátokon látják ezt, mint néha lenyelni egy-egy megjegyzést...

Szürke vagy ezüst?

Ezt a kérdést szegezi nekünk oly sok plakát a magyar utcákon. S a válaszom: szürke. Ne finomkodjunk, kérem. Ha az én magasságomról van szó, akkor se mondja senki, hogy "kevéssé magas", pedig sokkal szebben hangzik, mint az, hogy alacsony, törpe, törpike, törpilla...stb. De ez számomra egyáltalán nem sértő. Mert tudom, hogy nem rosszindulatból mondják, hanem mert igaz. És mivel iga, és ez vagyok én, megbarátkoztam a ténnyel, elfogadom, és tényleg nem zavar. Egy idős ember /főleg nő/, ha őszülni kezd, ergo szürkül a haja, nem szabad, hogy szégyellje. Sokmindent megélt, megtapasztalt, és az évek során összegyűjtögetett bölcsesség szimbóluma a szürke haja. Egyébként meg azt nem értem, hogy ha valakit zavar ez az állapot, miért nem festi be? Attól jobban érzi magát, hogy finomkodva ezüstszínűnek titulálja a haját?... Én is, ha úgy érzem, ma jó lenne kicsit magasabbnak lenni, felveszem a magassarkút. Legszívesebben minden nap azt hordanám, csak ez nem felelne meg a kényelmi és az egészségügyi szempontoknak. Viszont azok a nők, akik nem érzik jól magukat szürke hajjal, fessék be. Ha pedig úgy tetszik magának, ahogy van, akkor miért csinál ügyet ebből a szóból? Nem mindegy, hogy szürke vagy ezüst? Egyáltalán, ki mondta, hogy a szürke csúnya szín? Mert nem az...

November 1.

Számomra nincs "halottak napja". November elseje: Mindenszentek. A halottak napja szerintem képmutatás. "Nézzétek, milyen sok szép virágot viszek a sírjára, én jobban szeretem őt, mint ti!" Sokaknak ez erről szól... egy nyűg, amikor az ember ezreket költ virágra, naphosszat takarítja a sírokat a dermessztő hidegben... és lévén, hogy tényleg nyűg az egész, a szeretethez és az emlékekhez ennek már semmi köze. Erzsi 7 éve halt meg. Egyszer sem voltam nála a temetőben. Pedig Isten a tanúm rá, töretlenül szeretem, és még mindig nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Szégyen, ha valakinek pirosbetűs gyásznap kell ahhoz, hogy eszébe jussanak az elhunyt szerettei. És én ma sem voltam szomorúbb az átlagosnál. Miért kéne szomorúnak lennem? Mert meghaltak? Ez kinek rossz? Szerintem csak nekem, magamat pedig már éppen eleget sajnáltam. Azoknak, akik meghaltak, megváltás volt a halál, inkább örülni kéne - bármilyen morbid is. Dédi már öreg volt és beteg, Erzsi már csak morfiummal tudta elviselni az életet, Lajcsi tizenéve nem tudott lábra állni, végül beszélni se. Ne sajnáljuk őket, főleg magunkat ne. Ha kell ez a nap, hát legyen, de ezen a napon ne lgyünk szomorúak, inkább idézzük fel a velük töltött szép perceket...! S ha a nosztalgia könnyeket csal a szemünkbe, ezekbe a könnyekbe legalább öröm vegyül...

Az élet értelme - Imanoltól elvonatkoztatva

Jung szerint az élet értelme maga a halál. Érdemes lenne elgondolkodnunk ezen a mai napon testvéreim. - kedvenc blogomban írta ezt az egyik blogger. Na igen.

És én belegondoltam. Nem tudom pontosan hogy értelmezzem a bejegyzésüket, mindenesetre rengeteg gondolat rohamozott meg. Mi az élet értelme? A szeretet, talán. Hogy legyen, aki szeret, s akit viszont szerethetünk. Mindegy, hogy egy társ vagy egy gyerek, de szerethessük. És miért kell, hogy mellettünk legyenek? Egyrészt, hogy ne legyünk magányosak, másrészt, hogyha öregek leszünk és haldoklunk, legyen aki a gondunkat viseli. Legyen, akinek utolsó szavakat suttoghatunk. Sokszor csak a haláltól való - talán felesleges - félelem tart életben. Nem is tudom... hirtelen minden más megvilágításba került most a fejemben. Talán tényleg a halál az élet értelme. Kissé morbid és nyakatekert gondolat, de van benne vlami... vlami megfoghatatlan, mégis igaz.