Már csak 9szer kell bejönni

...és ebből is egyet el fogok lógni.

Nnna. Túl vagyok a vizsgákon. Spanyol 5,4, amivel biztosan megvan az év végi 5ösöm, az ének jegyét nemtom még, de sztem csak négyes. Belerontottam a szövegbe, meg Sándorral meg volt beszélve, hogy nem ismétlünk, ő mégis ismételt, én pedig hirtelen megriadtam... és megint olyan volt, mintha én nem tudtam volna jól. De mindegy. Ott volt sip-sup fiú (Ex B-boys), a Huszárgyereket előadta szőrtelenített mellkassal, köldökig kigombolt ingben, hegyesorrú cipőben, stb. Most épp barna a haja. Na de hát ő a sip-sup.

Énekvizsgáról visszafelé jövet ismét megtámadott Szatír bácsi. Meresztgette rám ijesztő, vérben forgó szemeit, puszival akart köszönni, és beszorított egy sarokban, én meg csak sékeltem like a leaf. Legközelebb inkább kiugrom a buszból menet közben. Hogy lehet egy ilyen embert leépíteni?

Nos, hát Garics is megmondta, amikor Titi felelt, hogy attól még lehet jó ember, hogy nem szeret énekelni:) Amúgy jókat szokat mondani (mármint Garics). Bár vannak az osztályból, akiket csak az éltet, hogy ellent mondjanak neki, és nem gondolnak bele, mekkora dolgokat mond. Amikor a legutóbbi dalt vettük, azt mondta, szerinte az a barát, akivel akár évek múltán is onnan tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. És tényleg, ilyen ember kevés van, őket nagyon meg kell becsülni. És azt is mondta, hogy az igaz barátra nem tudunk haragudni, amire természetesen rögtön érkezett az ellentmondó nyávogás, de igaz. Tényleg. Susa bármit tenne, nem tudnék rá haragudni. Nem ezt bizonyítja az is, ami nyár végén történt? Amikor mindenki elfordult tőle, csak én álltam mellette mindvégig? Persze, féltem, hogy azzal a beszélgetéssel mindent elrontok, pedig csak bebizonyítottuk vele egymásnak, hogy igaz barátok vagyunk. Nem mondom, hogy néha nem vagyok bizalmatlan, de igyekszem legyőzni ezt az érzést. Mert nem érdekel. Ha igazat mond, ha nem, ő az én Susám, és ezen már senki és semmi nem változtathat. És egyszer úgyis minden rendbe jön. Mondhatnám, hogy félek, hogy egyszer elveszítem, de ez nem igaz. Mert ha nem is találkozunk, és nem beszélünk, ő már akkor bennem él, és, mint a megszerzett tudást, ezt sem tudják már elvenni tőlem.