Na most ez hogy...?

Ahogy sodor az élet, és egyre csak telnek a percek és évek, egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, hogy mit csinálnék másképp, ha újrakezdhetném. Pár éve csak divatból mondtam, hogy semmit, mert minden úgy volt jó, ahogy volt. Pedig szinte az ellenkezőjét éreztem... bizonyos dolgokat nem akartam tudomásul venni - ezeket mind szívesen kihagytam volna.
De ahogy talán kezdek megérni, kezdem szeretni végre magamat. Úgyse lesz piszébb az orrom, vagy egyformák a hüvelykujjaim. Úgyse leszek magas, és nem fogok hosszú, vékony combokat növeszteni. Nem fogok már kevesebbet aggódni vagy stresszelni, és mindig egy boldog család megteremtée és fenntartása lesz a leghőbb vágyam. És akik szeretnek, azok így szeretnek. És ha másképp tennék dolgokat a múltban, most nem ilyen lennék. Most talán nem itt tartanék, talán nem ők lennének a barátaim... talán már elértem volna az álmaimat, talán már nem élnék (mindig felelegesnek tartottam a feltételes módot, hát még múlt időben). Buta dolog, mert ha nem ők lennének a barátaim, nem tudnám, mit vesztek, és más fantasztikus barátaim lennének. Én azért mégis boldog vagyok, hogy az vagyok, aki vagyok, hogy ők a barátaim, hogy ilyen a családom... hogy így alakult az életem. Lehetnék színésznő, lehettem volna tiniénekes, lehettem volna tévében, lehettem volna bármi, én mégis azt választottam, ami vagyok (néha bátorságból, néha gyávaságból, vagy épp butaságból): egy boldog, hétköznapi fiatal lány (vagy nő, ez már igazán részletkérdés).