Egyetem - túl az első napon
Hát, mit is mondjak... persze, hogy elmaradt az utsó előadás, nekem mindig szerencsém van:) Mindenesetre nagyon vegyesek az érzelmeim az egész egyetemmel kapcsolatban.
Egyrészt: személytelen, rideg, labirintus, hideg. A tanár nem tudja a nevem, de nem is kíváncsi rá - és ez engem zavar. Egy órán kb 300an vagyunk, a következőn kb 40en. Nem tudom, mikor kivel vagyok együtt, nem tudom, mire számítsak, nem tudom, a következő órán ki ül majd mellettem (szerencsére Gigivel szinte minden óránk közös...). Nem tudok beszélgetni az órák alatt, mert jegyzetelni kell... és nem tudom a szomszédét elkérni, mert örülünk, ha Gigivel ketten összedobtuk a jegyzetet... kicsit gyorsan adta az infókat ma mindenki.
Másrészt: Faix Dóra nagyon szimpi, a filóbácsin meg jókat röhögtünk (kb Vitéz-klón). Az anyag érdekes - legalábbis ma még az volt. Összefutottam réglátott-imádott Nuskapámmal, Kata aranyos, Fábiánnal kétszer is összefutottam és mosolygott, és Gigi is ott van. Most úgy érzem, nem lesz jobb, mint a károlyis évek, de azért élvezni fogom.

2 comment :
rá fogtok jönni, h nem kell mindent jegyzetelni és rá fogtok érezni, h mit mikor kell leírni!
az tény, h személytelen, de ehhez is hozzá fogtok szokni.
és élvezni fogod, biztos vagyok benne! :)
már rájöttem:) ha meglesz a föcikönyv, ott csak kiegészítgetni kell, de filón sajnos mindent kell írni...
Megjegyzés küldése