'Igen.' 'Igen.' 'Aham.' 'Igen.' 'Jó.' 'Nem, oda nem az kell. Mi lehet még?' Igen.'
'Nem, nem esto. ' 'Akkor... este?' 'Nem, éstas, ékezettel. Az e-n, nem az a-n van az ékezet. Aham, úgy.'

Furcsa érzés, hoy tegnap, abban az állapotban amiben épp voltam, inkább pszichológust alakítottam, mint spanyoltanárt. Furcsa olyan lánynak magyarázni a nyelvtant, akinek néha egy-egy könnycsepp gördül le az arcán. És tudom, hogy rossz neki, mert elmesélte, mi a baj, de talán azért most mégiscsak rosszabb nekem, mégis ő sír, és nem én. És azt hiszem, ott határoztam el, hogy többet nem sírok, mert láttam, hogy ő milyen törékeny és sebezhető lett, pedig amúgy nem az... és én sosem akarok törékeny és sebezhető lenni.