Beugrott...

... a 3,5 évvel ezelőtti kép. Tábor után épp Zsuzsinál voltam, ott néztem meg az íméljeimet (itthon még nem volt adsl). És akkor... kaptam Juliotól egy olyan ímélt, amire nagyon nem számítottam, amit olvasván köpni-nyelni nem tudtam. Nem hittem volna, hogy valaki tud engem ilyen lenéző undorral utálni, mint ahogy ő tette, és valószínűleg teszi is. Egy kicsit... egy kicsit előjött az a borzalmas érzés, ami akkor tört rám, amikor olvastam. És éppen ezért ért a kelleténél is nagyobb megepetésként az, hogy az öccse visszaírt a színjátszós levelemre, ráadásul kedves hangvételben, sok sorban, és a színjátszós témát személyessel is megspékelte. Talán egy képtelen fredsip biginingje?