Csak címszavakban

Andrew, fájdalom, de szimpatikus.:)
Hogy őszinte legyek, féltem ettől az estétől, de nagyon jó lett. Kár lett volna kihagyni. Féltem, hogy majd túl komoly dolgokról fogunk beszélgetni, és így is lett volna, ha kettesben maradtunk volna. Bár... volt is rá példa... de azt a kis könnycseppet még időben visszanyeltem. Olyanról beszélgettünk, amiről nem kellett volna. Még vérző sebeket téptünk fel, és olyan részleteket tudtam meg, amiket nem akartam tudni. Fájt, mit tagadjam, sőt, jelen időben, és azt is megkockáztatnám, hogy még nagyon sokáig fájni fog. És nagyon gyakran gondolkodom azon, hogy én ezekkel az érzelmekkel, emlékekkel nem tudok együttélni, és hogy talán véget kéne vetni mindennek, de képtelen vagyok. Na de ezt most hagyjuk.
Betartottam, részeg voltam. De legyetek büszkék rám: tudtam, hol a határ. Bár a gyomrom rendetlenkedett, azért én még pont tudtam, mneddig vagyok jól, és mikor lenne már baj... és sikerült:P
Majd máskor folytatom... most rossz kedvem van, bocs.