Gloria in exelsis Deo

(nyugi, nem vagyok ilyen művelt, ezt csak a régen tanult egyházi dalokból tudom:))

Most fejeztem be anyu glóriáját. Na nem meghalt, vagy ilyesmi. Csak farsangja lesz. És mivel nekem véletlenül pont volt fekete szárnyacská, bukott angyal lesz piros-feketében - fekete glóriával. :)))

Egyik este azon gondolkodtam, hogy mennyire nagyon szeretem a nagyszüleimet... mert nem ismerek sok ilyen korút, aki a nyári szünetben néha átbiciklizik a nagyiékhoz, hogy kicsit beszélgessenek, és hogy együtt ebédeljenek. De én egyszerűen imádom őket. Mami a megtestesült kedvesség, jóindulat, segítőkészség, önfeláldozás. Igazi, tökéletes nagymama... vagy egy kicsikét jobb. De Papi... nem tudom, hozzá valamilyen cinkosság köt, mindig én vagyok az, akire rákacsint egy-egy vicces beszólása után. Mami nagyon egyértelművé teszi az érzelmeit, ha valakit utál, az nem marad meg a Föld színén, ha valakit szeret, azt elhalmoz mindennel. Papi nem ilyen. Papi szeretetéért, megbecsüléséért meg kell dolgozni. És ma már néha érzem, hogy neki is én vagyok a kedvenc unokája. Most, hogy néhány dolgot megtudtam, néha értem is. Én vagyok az egyetlen, akinek a nevelésébe kicsit is beleszólhatott - anyu nővére egyáltalán nem engedte, Anyu meg az én esetemből okulva Timinél már nem engedte. Szóval Papi nem alaptalanul úgy érezheti, kicsit ő nevelt. Megtudtuk, hogy évekig hegedült - a családban csak én játszom hangszeren. Jól tanult - a generációnkban én vagyok a legjob tanuló. Sok a közös bennünk, kiseb koromban néha azt is mondták, hogy nem anyura, hanem Papira hasonlítok. Ez már persze nincs így, mégis valami mélységes mély, szívetmelengető szeretettel viseltetünk egymás iránt. El sem tudom képzelni az életemet nélkülük.