"Pues... Nada cambia. Da lo mismo si somos grandes o pequenos, nos matamos uno al otro. Seguiremos exterminándonos hasta que el otro se desaparezca totalmente. Si eso es posible. Tal vez nosotros también desapareceremos, tal vez no. Pero no puedo olvidar una frasecita, no me sale de la mente: Quién llega arriba? El más alto o el que más se estira?" (V.D.)


Nem tudom, boldog vagyok-e vagy sem. Mindennapi problémák árasztanak el, ugyanakkor az elmúlt napok tele voltak apró örömökkel is. Csak azt nem tudom, melyik a meghatározóbb. Feladom az álmaimat, egy időre biztosan. Én is tudom, hogy a végleges feladás pont így szokott kezdődni, ne is mondjátok.
Ma teljesen beleéltem magam, hogy Titinél alszom. Tegnap mondtam neki, hogy nincs értelme, mert későn lesz vége a filmnek, és hnap mennem kell 8ra, de ő mondta, hogy nem baj, majd max eljön kocsival... most viszont már azt mondta, hogy télleg nincs értelme. Igaza van, de én már beleéltem magam.
A zeneszerkesztős program bugyborékolóssá teszi a vokált, nem leveszi.
A Károlyi még mindig igazságtalan, ordibálós és logikátlan. Abuso de poder, vagy hogy is mondja a színdarab?
És az is elkeserít, hogy rádöbbentem, hogy bármennyire is utálom a politikát, saját politikai álláspontom van. Igaz, hogy Erikás, de van. És ha kéne tartoznom egy irányzathoz, hát dadaista lennék.
Ezekben a napokban az egyetlen állandó jó dolog (elnézést, ha vkit megsértek - nem szándékos) a Száz év magány. Fantasztikus. Ezt is Chusnak köszönhetem.