kedd, június 19, 2007

Máris érett lennék?

8ra mentem, és hihetetlenül izgultam. Bementünk, kihúztuk a tételeket, én voltam a második, Herczegfalvy után. Vörösmarty kései líráját és az egyszerű alakzatok típusait, hatását húztam. Leültem, és 5 percen keresztül megpróbáltam nem sírva fakadni. Annyira emlékeztem, hogy Vörösmartyhoz az Előszó és A vén cigány kell, semmi többre. Aztán... elolvastam sokszor mindkét verset, és kezdtek beugrani a dolgok, egész szépen összeszedtem. Nyelvtan... fogalmam sem volt hirtelen, mik azok az alakzatok. Megnéztem a feladatot, és egy híján az összes alakzat beugrott, néhányhoz még példát is tudtam írni. Kimentem, és reszkettem, mint a nyárfalevél. Elkezdtem mondani, és Cselik leállított A vén cigány elemzése után, és megpróbált megnyugtatni... azt mondta, higgadjak le, mert iszonyatosan remegek :) Tudtam én, de ettől csak majdnem rámtört a sírógörcs. segáz. Ugyanúgy remegve folytattam. Befejeztem, és csak annyit mondott, hogy szép volt. Ettől egy picit megnyugodtam, mert nem bíztam a saját tudásomban, ezek szerint alaptalanul. Elmondtam a nyelvtant is, bár volt, ahol nem ugyanarra gondoltam, mint a tanárok.
Kiszaladtam mosdóba, majd kihúztam a törit. Crisis económica en el periodo de entreguerra. Nem rossz. Kidolgozgattam, amit tudtam, használtam a forrást, kimentem, elmondtam. Aztán azt mondta a néni, hogy bár a forrásban ilyesminincs, de beszéljek a politikai következményekről. Egy kis harapófogó, és már mondtam is a fasizmust:P Arra viszont nem emlékeztem, kinek az ideológiája alapján állította talpra Roosevelt a gazdaságot. Evvan.
A folyosón Dóra azt mondta, hogy próbált nem figyelni a feleletemre, hogy ne zavarjon, de akaratlanul is hallgatta, és megdicsérte a magyaromat :) Nos, holnap meglátjuk, pontban mennyit ért ez a mai. Oxalá...