kedd, január 08, 2008

3. vizsga

Kicsit elegem van a szóbeliből. Mindig jobban szerettem az írásbelit, mert ott össze tudom szedni rendesen a gondolataimat. Erre ma... nem volt felkészülési idő. Leültem, mondott egy comunidadot, és tessék, mondjak mindent, ami csak eszembe jut. Próbáltam rendszerezni az agyamba hirtelen előretoluló gondolatokat, mert sok volt, hiszen jól megtanultam, most télleg, esküszöm. És mondtam is, csak kicsit zavarosan, kicsit habozva. Egyetlen dolog volt csupán, amire nem tudtam a választ, de talán ha lett volna időm gondolkodni, beugrott volna. Ki tudja. Erre... azt mondta, hogy ő aztán már nem kérdez többet, 3as. Mert bizonytalan... és a bizonytalan tudás nem igazi tudás. Hogy túl sokat gondolkodtam, és akkor nem is tudom igazán, meg hogy nem voltam biztos abban, amit mondtam. Most akkor télleg egy jellemhiba miatt kaptam rossz jegyet? Most akkor télleg nem a tárgyi tudásomat osztályozta, hanem azt, hogy alapvetően egy szétszórt ember vagyok, aki ráadásul egy cseppet sem biztos önmagában? Mert soha nem vagyok az. Mert meglehetősen depresszív alkat vagyok, olyan kevés önbizalommal, mintha sosem akarnék kinőni az idióta kamaszkorból. És most télleg ezért kaptam 3ast??

4 comment :

  1. zed írta...

    Az egyetem már nem a tudásról szól. Az egyetem arról szól, hogy hogyan tudod magad előadni, hogy mennyire vagy biztos magadban, jobb esetben felkészít az életre és például egy munkainterjún sokat számíthat az, hogy hogy adod elő magad. ha nem tudsz semmit, akkor is mosolyogva és erőteljesen kell előadnod magad. úgy látszik, Neked ezzel lesz nehézséged. ja és Babic, szerintem te pont az az ember vagy, aki bármikor magabiztosan ülhet le a tanár elé, mert alapműveltséged is van annyi, hogy kidumáld magad bármiből. ezt jól jegyezd meg!

  2. pilli írta...

    ..én eddig naivan azt hittem, az egyetemen tanulnom kell. akkor ezentúl inkább csak mosolygok. bár Zavaleta egy szóval sem említette, hogy bizonytalan lennék. Bár ott lehet, hogy látszólagos nbyugalommal próbáltam palástolni, hogy nem tudtam semmit. Tegnap viszont tudtam.

  3. pilli írta...

    meg egy állásinterjún valszeg könnyeben beszélek majd magamról, vagy magamért, mint spo földrajzáról.

  4. zed írta...

    Nem védem a rendszert, én sem szeretem, hogy így működik, bár én ezért vagyok még mindig egyetemista ...
    A lényeg, hogy mindig mosolyogva és magabiztosan menj be és mondj el mindent, amit tudsz, nyűgözd le őket.
    Azt meg nem mondtam, hogy nem kell tanulni, mert dehogynem, csak rengeteg ilyen és hasonló igazságtalanság fog még érni .... és nem akarom, hogy emiatt egy pillanatig is rosszul érezd magad, mert tökéletes vagy és okos is.