Fáradt
Az elmúlt napok hosszabbra nyúltak a szokásosnál, és végre a fáradtságnak a jóleső változatát érzem. Persze, a munka is benne van, de ugyanúgy minden más is. 5ös lett az énekvizsgám, amit ugyebár tökbetegen csináltam. A színjátszó még káosz, de legalább szórakoztató, vidám és világmegszépítő-féle káosz (bár Chusszal milyen is lehetne?:)). És tegnap este voltunk Titivel színházban. Az előadás nem volt rossz, bár nem tetszett szélsőségesen (bár az Erzsikét alakító színésznőt szívesen beakasztanám a szekrénybe Szerdzsi mellé:)), de maga az élmény, ha Vele voltam színházban, megérte. Onnan mentünk kocsmába, Corvinusosokhoz csatlakozni, ott iszogattunk, beszélgettünk, aztán átmentünk School Clubba, ahol a karaoke haldoklott, tehát olyan zenére táncoltam, hogy még magam sem hiszem el:) Jól éreztem magam. Edina cuki nagyon, Gabi télleg jól táncol, Robi meg vicces:) Szal... télleg jó volt.
Ma meg voltam dolgozni. Felmondtam. Feladtam kb 2 óra után. Ma még végigcsináltam, de azt mondtam a főnöknek, hogy többet nem megyek. De aztán a lányok győzködtek estig, meg utána a hazaúton is, és lehet, hogy visszamegyek majd. Eltettem a telszámukat. Igazuk van, bizonyos szepontból ez a legjobb munkahely, amit csak el tudok képzelni. Nos, meglássuk majd.
Oszt lassan talizni kéne mán Boriékkal, uncsitesóval (a nagyobbikkal sem ártana... igazánb megnézném már a legkisebb rokonomat:)), Zsoltival... (csak azért sorolom itt fel, hogy tuti ne felejtsem el:P) és jövőhéten jön Suuuuuuusaaaaaaaaaaaa!:))))

0 comment :
Megjegyzés küldése