A barátaim, akik szeretnek, azt mondják, ne kapkodjam el a döntést. Abból semmi jó nem származik, és ezzel én is egyetértek. Bármit is mondanak ők ketten, jól megrágom ezt a döntést, és ehhez idő kell.
Erre ma amikor anyut megkérdeztem, hogy Cris átjöhet-e medencézni kedden (itthon lesz a húgom, stb, úgyhogy ha belegondol, rájöhet, hogy télleg medencézni hívtam), mire a száját húzva végül megengedte, azzal a feltétellel, hogy mire hazaér, Cris már ne legyen itt. És még hozzátette, hogy már igazán itt lenne az ideje, hogy döntsek.

Olyan jó, hogy tulajdonképpen egyedül az anyám az, akit teljesen hidegen hagy, hogy boldog vagyok-e vagy sem.