E agora que?

Már tudom, milyen Őt elveszíteni. Bárcsak ne tudnám. És ma néha olyan érzésem volt, mint anno közvetlenül a szakítás előtt. Remélem "csak" üldözési mániám van. Tudjátok, olyan, mint X-tina fantasztikus számában:

"Anoche yo senti, que me besaste diferente

Y me quede, sin saber que hacer

Yo te conozco y se

Que algo no anda bien, ven dime la verdad

No quiero imaginar

Que fue el beso del final"

Nem, tényleg nem akarom ezt képzelni. Néha egy kicsit elbizonytalanodom, néha a fejemben motoszkál a gondolat, hogy még nagyon fiatalok vagyunk... de aztán rájövök, hogyha megkérnél, fiatalság ide vagy oda, habozás nélkül igent mondanék (félre ne értsd, ezzel nem azt mondtam, hogy holnap gyűrűt kell hoznod...:)). Nekem Ő kell. Tudom. És sajnos a megérzéseim, mint már mondtam, szinte mindig bejönnek. És most rossz előérzetem van, ha Rá gondolok. Az a baj, hogy tudom magamról, nagyon ragaszkodó vagyok... de nem tehetek róla. Csak félek, hogy elege lesz belőlem emiatt, és szabadságot akar majd, esetleg keres majd valaki jobbat... Tudom, hülyeség az egész. De nagyon félek, hogy a megérzéseim ismét beigazolódnak. Segíts, Istenem, hogy jó legyek, s hogy az élet is jó legyen hozzám.