6 de abril

Szerezni kellett valakit, aki a színpadon néhány szót szól a darabról, és ünneplőben kellett menni. Persze Desi nem hozott ünneplőt, nem szóltak nekik előre. Én úgy gondoltam, majd Cris beszél a színpadon, végtére is tuti, hogy ő beszél legjobban spanyolul közülünk:) De őt nem értem el telón. Mint kiderült azért, mert rossz szám volt meg:P Úgyhogy ő narancssárgában jött...így nekem kellett remegve felvánszorognom a színpadra... Voltak sok unalmas beszédek, volt egy nem túl jó és nemértjükafunkcióját darab, aztán meg állófogadás, sok ehetetlen magyar kajával, és még több borral:D Volt még színdarab, ami nem volt rossz, ami alatt Cris mégis elaludt, mi meg lefotóztuk, ő meg bosszút fogadott, persze kizárólag ellenem. Nahát azóta sem fotózott le alvás közben:)

Aztán sétálgattunk velük, meg ilyenek. Rossz volt elszakadni az enyéimtől, de jó volt velük lenni. Este elvben Zöldmacskába mentünk, gyakorlatilag volt aki direkt fennmaradt a metrón, csak én erről előre nem tudtam. Azt hittem, Desi velük van. Elindultunk utánuk. Már majdnem odaértünk Hősökre, ahol a többiek voltak, amikor hívtak, hogy Klinikákon van Desi, a csoportjával együtt. Leugrotam a metróról, és visszamentem. A Klinikákon pedig este fél 10 körül ordibáltam, sírtam... de nem volt sehol. Végül nagy nehezen megszereztem Desi számát, és megtudtam, hogy fent vannak egy sörözőben. Felmentem hozzájuk, és Desi, Sandra és Koko hamar megnyugtattak és felvidítottak:)
A töbieket előkészítősök fogadták, úgyhogy 10kor elindultak haza... mi meg 4en maradtunk, Desi, én, meg a két sör:D Hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk a Margitszigetre. Őt elbűvölte az éjszakai város, én pedig szinte el sem hittem, hogy egy szinte idegen lánnyal ilyen jót beszélgetünk, ilyen jól érezzük magunkat ketten a margitszigeti ájszakában. Azt hiszem, akkor zártam őt végleg a szívembe:)
És akkor éjjel újabb rajongója lett az éjszakai buszvonalaknak:) Náluk nincs ilyesmi...