Holnap beszélünk Martinnal. Kicsit félek. Na jó, nagyon. Az lenne jó, ha kiderülne, hogy télleg vki nemtomki kezdte terjeszteni a pletykát - erre esély is van, sok hülye lány féltékeny rám - mert akkor senkiben sem kéne csalódnom. Mert oké, hogy utálom Martint, e azért mégis szeretem. Mert azért nehéz elfelejteni a tábori dolgokat... ratta-ratta-rarattarara... füvesdomboldalasfelsegítőslecsúszás ... táncitánci ... közös csótánytánc ... a kínai smink ... a beszélgetések ... a hazaút ... amikor megvárt a boltban ... amikor próbáltunk salsázni ... stb, stb. Azért... ha épp normális, akkor lehet szeretni. Csak most épp nemnormális korszaka van. Remélem, véges korszak, mert azért hiányzik az idétlen nevetése a kis amariposadonak.