vasárnap, október 29, 2006

Vége, kiolvastam

Christopher Moore azt írja az utószóban, hogy a Biff evangéliuma egy fiktív történet, amelyet nem azért írt, hogy megváltoztassa bárki vallási- vagy világnézeteit. Az baj, hogy az enyémet kicsit megváltoztatta? Tény, hogy nagy marhaság, de mint már írtam, rengeteg fontos kérdést vet fel. Bár lehet, hogy mindezeket csak én magyaráztam bele. Mindenesetre emlékeztetett arra ez a könyv, amit már nagyon régen elfelejtettem.
Meg vagyok keresztelkedve, és bár nem tudom, hiszem-e, hogy van Isten, semmi esetre sem vallom magam kereszténynek. Akkor már inkább ateistának. Mert a történelemnek köszönhetően tudom, hogy a vallás és a pacifizmus nem hogy nem férnek meg egymással, inkább teljesen ellentétesek. De ez a könyv - bár valszeg nem ezért írta Moore - emlékeztetett arra, hogy az, amit vallásként ismerünk, nem az, amit Jézus - vagy ahogy itt emlegetik, Józsua - tanított. De már a könyvben is látszik a szavai teljes félreértelmezése. Hogy jön el a mennyek országa? Józsua szerint megbocsátással. Az apostolok szerint a rómaiak leigázásával. Lévén, hogy nincs meg az emberben a kellő undor a vérrel szemben, és a vallás alapköve - a feltétel nélküli szeretet sem; a vallás, a tanítások rossz olvasatban terjedtek el. Keresztény lennék? A mai értelemben nem. De ahogy Józsua mondta, a Szentlélek, vagy Isteni Szikra bennem is megvan. Érzem. De nem érzem, hogy attól keresztényebb lennék, hogy képmutatóan magamra vállalnám a vasárnapi koránkelés nyűgét, hogy betéve tudnám a Bibliát, hogy keresztet vetnék minden templom láttán, stb. Attól még, hogy nem írom a homlokomra, és nem vágok álszent, ájtatos képet, bennem is van hit. Sőt, talán több, mint a vasárnapi ájtatosképűekben.

2 comment :

  1. Névtelen írta...

    hű, majd elkérem a könyvet :)

    amúgy pl. nekem a decemberhez hozzá tartozik a vasárnapi mise. viszont vannak fenntartásaim az egésszel kapcsolatban... szóval ez nálam ilyen se vele-se nélküle dologk kicsit

  2. pilli írta...

    Nekem azóta nem stimmel ez a vasárnapi dolog, mióta Zoli teológus-hitoktató anyja háromszor elvált, stb. Ők minden vasárap ott ültek, de talán a "Ne ölj!" az egyetlen, amit betartanak. Számomra akkor az egész elvesztette a hitelét.