...

Rossz kedvem van. Olyan szürke most minden. Nem tudom miért. Fáj a fejem.. a szemem is. Nyomi vagyok és kész. Tanulni is kéne, bár azt se tudom, mit. De kéne, biztosan kéne. Csak... órákig feküdtem, aludtam, zabáltam, filmet néztem, egyszóval punnyadtam, mint állat, mégis fáradt vagyok és használhatatlan. Az a baj, hogy már most elfogyott a nyáron összegyűjtögetett erőm. Ja, a nyár utolsó három hetében felhasználtam szinte az összeset, most pedig nyűglődöm... erőtlenül, kedvtelenül. Táncolni kéne vagy valami. De nincs erőm felállni. Át akarok menni Titihez, ott aludni, nyugtató ölelésébe burkolózni... De már késő lenne összekészülni és útra kelni. Amúgy is holnap suli, nemtom mit szólnának a szülők. De menni akarok. Hát majd máskor. Csak... nemtom, olyan ... olyan őszies lett a hangulatom. Olyan, amikor bárki egy rossz szót szól és sírva fakadok. Olyan, amikor szomjazom a legapróbb kedves szavakra is... és amikor általában nem kapom meg ezeket. Mini a körmöm, kócos a hajam, csúnya a hajam, és az a hülye Whitney már megint túl jól énekel, és ez idegesít... meg persze I will always love you... na ez az a dal, amit a "minnyá sírva fakadok" állapotban tilos hallgatni. De ez megy a tvben, bocs. Csak egy napra kapnék ilyen hangot, édes Istenem... nademindegy. Hadd aludjak... úgy egy évet. Minimum. Ígérem, utána beteg sem lennék egy jó ideig. Csak hadd aludjak már.