Kedves vagyok. A grafológia is megmondta.

"Mostanában... már nem vagy kedves." Azt hiszem ez a legfájóbb mondat, amit valaha is hallottam.
...a legkevésbé bántó szándékú mondatok fájnak mindig a legjobban, és hagynak életreszóló nyomokat. Ezt sem azért mondta, hogy bántson, hanem... már nem emlékszem, de biztos nem ez volt az oka. Mégis, az egész kapcsolatból ez maradt meg legfájóbban. Megcsalt? Ez van. Hazudott? Kit érdekel. De... nem voltam kedves?...
Kinek milyen rossz emlékek maradnak meg? Az aprók, leginkább... kidolgoztam egy teóriát, hogy miért van ez így: a nagy traumákkal ugyebár foglalkozunk, igyekszünk feldolgozni, ilyesmik. Idő kérdése, de többnyire sikerül is ezeken túllépni. Viszont a kis rossz élményekkel nem foglalkozunk... úgy maradnak meg a lelkünkben, ahogy odakerültek... keserűen, nyersen, szúrósan. 10 éves körül voltam, amikor elmentünk cirkuszba. Gábor vitt minket, befizetett, de ő nem jött be. Láttam, hogy minden gyerek egy pónin lovagol, és a húgom is kérlelt... fel akart ülni. Végül engedtem. Aztán persze egy öreg, csúnya bácsi odajött hozzám, és követelte a pénzt. Én megszeppentem, elpityeredtem... nagyon megijedtem tőle. Persze minden megoldódott, de azóta utálom a cirkuszt: rosszul vagyok még a látványától is (ne cipeljen senki oda, hogy majd megszeretem, NEM fogom).
Viszont, míg cirkuszba többé be nem teszem a lábam, pedig nem volt egy nagy dolog, az azt követő években halt meg Erzsi... és bár hosszú évek gyümölcse már ez, de tudok róla beszélni. Sőt, könnybe sem lábad már a szemem.
Szóval... mindenki legyen figyelmesebb másokkal. Lehet, hogy egy nem egészen komolyan gondolt félmondat örökre megkeseríti valaki életét.