Szeretlek titeket... nagyon

Akkor most elmesélem. Kicsit rejtvényesen próbálom. Ha minden jól megy, csak az fogja érteni, aki nagyjából ismeri már a történetet:)
2004 július... találkoztam Grabóval az Europarkban. Beültünk a kávézóba. Hogy akkor mennyire nem érdekelt még, abból tudom, hogy se arra nem emlékszem, rajta mi volt, se arra, hogy rajtam. Pedig erre szoktam. Nagyon feszülten indult a beszélgetés. Mindketten tudtuk, hogy van olyan, amit a másik nem tud, amit el kéne mondanunk, de nem voltunk még igazán olyan viszonyban. De megkérdeztem. Annyira meglepődött, hogy már túlzásnak tűnt, azt hittem színészkedik. Nem hittem el neki... csak sok-sok bizonygatás után. És akkor felajánlotta, hogy beszél erről a pszichológusával, próbáljunk segíteni. Mert ő is ott volt végig a háttérben, bárhogy is viselkedett amúgy. És innentől kezdve gyakran találkoztuk, pár hétig csak emiatt.
És nem merült fel bennem, hogy elforduljak, és magára hagyjam. És ettől nem vagyok szent, sem jó ember. Csak egy barát. Szerintem a barátok így viselkednek.