Íme, az utsó nap

Az utolsó közös reggeli borzalmas volt. Amúgy sem reggeliztem sokat azon a héten, de szombat reggel egyetlen falattal küzdöttem 20 percen keresztül, mire sikerült lenyelnem. Bementünk az első blokkra - mint kiderült, nem kellett volna, de segáz, az első napi padtársam láthatóan örült a viszontlátásnak :) Az óra bolgárul folyt... tv-ről, pornóról beszélgettek állítólag :P Aztán a tanárnő megkérdezte, mi tetszett a legjobban, és mi a legkevésbé... én meg ott ültem némán, és egyedüli negatívumként a bozát tudtam mondani... pozitívumként meg... hirtelen annyi friss emlék öntötte el a szívemet, hogy fogalmam sem volt, mit mondhatnék.

A suli előtt megvártuk Tüdőt és Viktort, és elmentünk együtt egy plázába (ami spanyolul nem plaza:P, véletlenül sem). Rengeteget vártunk, míg a fagyis néni hajlandó volt kiszolgálni... Tüdő a nyálált csorgatta néhány videójáték előtt, ami sokkal olcsóbbak voltak, mint itthon, de akkor még úgy tudtuk, hogy elveszett a táskája. Aztán fagyiztunk a bogyókon ülve... és persze revolver.A plázát jól megkerülve - mert Viktor ugyebár okos meg minden, csak épp tájékozódni nem tud - egy kis bódéban vettünk 3 db 2 literes sört (persze nem néztek ránk furcsán: féldélben 3 fiatal lány 6 liter sört vesz...)... aztán értünk jöttek Viktor szülei, jól bepréselődtünk mind a kocsiba, söröstül, és elvittek minket a találkahelyig.Ám korán értünk oda, úgyhogy kerestünk egy padot. Tüdő és Eli elmentek wcre, Viktor meg elaludt a vállamon. Aztán visszajöttek a lányok, röhögcséltünk, lefotózták az alvó Viktort, amikor megláttunk, hogy Konsti is betért a parkba... a lányok vad bujkálásba kezdtek, de én nem nagyon tudtam szabadulni... lehajtottam a fejem, hátha úgy nemvesz észre. Egy jó darabig ment is. Aztán Konsti meglátott minket, mire Tüdő elkezdett "bőgni"... végetlenített műbőgése sem volt elég ahhoz, hogy Konsti elmenjen, úgyhogy megint elmentek wcre... aztán Viktor is felébredt, úgyhogy ott ültem egyedül két bolgár metálossal... hmmm... izgisen hangzik sztem. Viktor még mindig látványosan álmos volt... szal kieszeltem azt a stratégiát, hogyha valahogy megint elaltatom, akkor Konsti csöndben marad, vagy talán el is megy. És... amilyen könnyen manipulálhatóak a fiúk, Viktor kb 5 perc múlva megint a vállamon aludt:) Bár előtte problémázott, hogy biztos nehéz nekem, de ... egyrészt nem volt az, másrészt meg inkább boruljon rám egy ház, minthogy Konstival ücsörögjek egy padon.
Lassan megjöttek a többiek is... és lassan indulni kellett. A szervezők úgy gondolták, hogy ott, a belvárosbban elbúcsúzunk egymástól... de szerencsére a mi kis drágáink szeretnek minket annyira, hogy kijöttek külön a reptérre, így még volt időnk barátkozni a gondolattal, hogy talán soha többé nem látjuk egymást (Viktor ezért a beszólásomért is leoltott). Mindenkivel ölelkeztünk egy jót... na jó, én ölelkeztem mindenkivel egy jót (era un placer conocerte, ugye Tüdő?:P). Nagyon erős voltam egész héten. Egyetlen könnyet sem ejtettem az oktv-n kívül, senki hiánya miatt nem bőgtem, és az elválás miatt sem. De ott, amikor már indultunk a mozgólépcső felé... ott hirtelen záporozni kezdtek a könnyeim. És csak sírtam, sírtam... néha abbahagytam ugyan, de 2-3 napig szinte szüntelenül sírtam. Nagyon szeretem őket. És tényleg... itt nem lehet ennek vége.