Kinek mi a jó...?

Miért nem tudják néha keresztezni egymást az érdekeink? Bármilyen rosszul vagyok most, hosszú idő óta ez volt a legjobb délutánom. Átmentem, és az alatt a 30 méter alatt, amit megtettem a buszmegállótól a kapuig szó szerint bőrig áztam. Azt mondta, nem vagyok normális. Nem akart velem találkozni, muszáj volt meglepiből átmennem. Kint levettem a cipőmet, bementünk. Azt mondta, vegyem le a vizes ruháimat... az összes az volt. Tegnap szakítottunk és én bugyi-melltartóra vetkőztem. Szörnyen kényelmetlen volt. Hozta a melegítőjét (nem pont az én méretem:P), és levitte a száradni a ruháimat. Tett-vett egy kicsit, majd végre odajött hozzám. Már nem emlékszem, mit mondot, miközben megölelt... de nagyon jó volt. Kicsit féltem, hogy maradandó károsodást szenved a hátába fúródó körmeimtől, de fantasztikus volt. Aztán a kezembe nyomta a lázmérőt, és felmentünk. Alig telt az idő lázmérés közben, de beszélgettünk közben, mintha mi sem lenne természetesebb. Lázas voltam. A bugyin kívül mindent levetetett, és betuszkolt az ágyba, jól bebugyolált... lement, főzött egy teát. Azt mondta, aludjak. Aztán befeküdt mellém (takarón kívülre). Ő bealudt, nekem nem sikerült. Olyan jó volt nézni, ahogy aludt... Aztán, mikor felébredt, felhozta a teát, beszélgettünk egy nagyon jót, olyat, amilyet már nagyon régen, és hirtelen rájöttem, miért is szeretem annyira... Olyan tündér! Szal hallgattunk zenét jól, beszélgettünk, teázgattam... én úgy éreztem, hosszú idő után újra igazán egy hullámhosszon vagyunk. Tényleg nagyon jó volt. Aztán amikor beszélgettünk egy békáról, azt mondta, mutat egy honlapot. Lementünk, ott is dumálgattunk, s minden fantasztikus volt, egészen addig, amíg bátortalanul meg nem kérdeztem, hogy akkor most mi van... onnantól kezdve megint rosszul voltam, a hányinger visszajött, a szívem majd' kiszakadt, és csak azt az űrt éreztem a szívem helyén... tudom, hogy nem vesztettem el Őt, de akkor sem az igazi... soha többé nem érezhetem már, ha felriadok, hogy magam mellé nézek, Őt látván, hogy minden rendben? Már soha? De ha neki így jobb, hát legyen. Majd kibírom. Majd megszokom. De addig is, gyakran akarom látni.