:(

Ma valamitől egész nap rossz kedvem volt. Persze, tudom, mik miatt, de azt hiszem felesleges elmondani. A lényeg az, hogy azzal az emberrel sem tudtam kedves lenni, aki megérdemelné. Persze, ő is csinál néha olyat, ami rosszul esik, de máskor azért ennél szerintem több kell, hogy a mosoly letörlődjön az arcomról... Pedig én szeretem. És az a furcsa, hogy a mai rosszkedv során még az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy az egésznek kettőnk között nincs értelme. Aztán pedig hirtelen eszembe jutott a hétvégi eszmefuttatásom, miszerint az unokatesóm ennyi idősen már két éve járt a (most már) férjével, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy ő lesz a férjem. Aminek nagyon örülnék. Ugyanis ő az első, aki ha átölel, hirtelen minden gondot és bajt elűz, mintha minden rossz az ölelésen kívül maradna. És ezért szép burokban az élet... mert ha csak mi ketten vagyunk, mindig nagyon boldog vagyok... csak sajnos ilyen ritkán van.

És nem akar múlni a rosszullét. Azt hittem, ha végre kialszom magam. Tegnap este óta hellyel-közzel, megszakításokkal 13,5 órát aludtam, mégis úgy érzem, mintha egy óra se lett volna az egész. Láz. Elegem van. Fiatal vagyok, és mégis, minden erőm elhagyott. Valaki segítsen már!