Az első nap

Asszem most boldog vagyok. Asszem. Igen, ezt akartam. És ígérem, nem kérdezősködöm. És ígérem, mindent megteszek, hogy ismét belém szeress. Mert már csak az hiányzik. Nem fogok hazudni, vagy taktikázni. Ha akarnék se. Mert én nem tudok. Csak szeretem Őt, nagyon. Sajnálom, tőlem csak ennyi telik.

Hazafelé a buszon Tititől volt egy roma srác. Láttam, hogy nagyon néz. Aztán, amikor felszabadult velem szemben a hely, leült oda. Nagyon bejöttem neki, ő is nekem, szó se róla. De a hátam közepére sem kívánok most más pasit (épp elég nekem ezzel az eggyel foglalkozni:P), úgyhogy direkt nem néztem oda, s a gondolataimba merültem. Egyszercsak megszólított, megkérdezte, miért vagyok olyan szomorú. S eközben a csodálatos szemeivel az én szemeimet fürkészte. És elkezdtünk beszélgetni, a szerelemről. Elmesélte, ő mennyire szenvedett, amikor szerelmes volt, s én is elpanaszoltam, hogy jobban szeretem Őt, mint szeretném. És jól megbeszéltük, hogy a szerelemnél kevés rosszabb dolog van. Itt lakik a környéken. És tudjátok, miért akarok vele megint összefutni? Nem azért, mert jól nézett ki, nem azért, mert jót dumáltunk, hanem azért, mert mindezek ellenére meg se próbálta megszerezni a számomat. És ez ritka. És ő egy jófej fiú. Ilyen több kéne. Akár lány is, az mindegy.

Ja, és kaptam Tititől gyönyörűségesszép nyakláncot fülbevalóval... Egy tündérbogár...