Nem...

Nem írhatom le, mit gondolok igazából... ezt a könyv (A macskát viszafelé simogatják) is kimondja. Bár most perpill lehet, hogy nem is tudom, mit gondolok vagy érzek... furcsa. Én régen nem pasiztam. Ez ugye télleg ösztönösen megy? Vagy a véremben van? Nem tom... én jobban szeretem, amikor már nem ilyen izgalmas, hanem inkább biztos és állandó... ndemindegy. De tényleg... ha egyszer mindenki őszintén akar élni, és ezt elvárja másoktól is, akkor miért van az, hogy nem fedhetjük fel a gondolatainkat? Miért kell taktikázni, álarcot hordani? Miért kell hűvösnek látszani, ha lángolunk? És miért kell néha nemet mondani, ha igent gondolunk? Miért ennyire őszintétlen a világ? Miért nevezik meggondolatlanságnak, ha valaki kimondja, amit érez és gondol? Nem értem ezt a világot... nem akarok hazudni. De kell.