Ennyire látszik?

...a szomorúság az arcomon? Tegnap este azt mondta egy nagyon kedves barátom, hogy ne mutassam ki, amit érzek, mert könnyű addig szabadnak lennie, amíg tudja, hogy bármikor visszajöhet. Bár ez nincs így, mert előbb-utóbb, ha már télleg csak egy romhalmaz leszek, nem fogom visszafogadni, akkor se, ha már soha nem tudok majd mást szeretni, mégis elgondolkodtam. Én... én nem akarom, hogy lássa, de egész nap együtt vagyunk, amin nem szeretnék változtatni, viszont nem tudok egész nap úgy csinálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, ha egyszer ez nincs így. Azt mondta, kicsit szakadjak el Tőle, hogy megérezze, milyen, ha elveszíthet. Nem csak ezért akarok elszakadni. Akarok mással is lenni, és asszem most a legjóbb úton haladok. De nem tehetek róla, ha a szomorúság kiül az arcomra, főleg, ha nincs velem, és kevésbé színészkedem a jóllétet...