Álmodtam

Furcsa volt. Tél volt, Susa épp itt aludt. Délelőtt épp a konyhában tettünk-vettünk, amikor csöngetek. Együtt néztünk ki az ajtón, hogy ki az. Két kisfiú volt, 8-9 évesek maximum, de lehet hogy még annyi idősek sem voltak. Susa azt mondta, menjünk be, ismeri őket, náluk is gyakran járnak, tuti már megint kaját akarnak csórni. Én viszont nem tudtam levenni róluk a szemem... odakint csípős hideg volt, és a kisebbik csak egy alsónadrágot viselt, a nagyobbik egy pólót. Susa kérése ellenére behívtam őket. Anyu előző nap ajándékozta el a kinőtt ruhákat, de addig kutattam a házban, amíg találtam mindkettőjükre nadrágot, zoknit, pólót, pulóvert, kis kabátot... és Bazsiékhoz átmentem két pár kinőtt cipőért, minden pont passzolt is:) Kaptak egy-egy bögre teát és egy rántottát. Álmomban sem reztem úgy, és most sem, hogy valami óriási dolgot tettem volna... csak segítettem két fázó, éhező kisgyereknek. Befogadni nyilván nem tudtam őket, de a szemükben láttam, hogy még ennyit sem tettek értük soha. És én nem értem az embereket. Ha ezt megteszi valaki, attól nem lesz szent, vagy épp angyal, csak teljesíti az embertársaival szembeni kötelességét. Nem... nem értem. Jót teni másokkal kötelességünk.