Itthon

Egész nap itthon voltam (oks, Mamiéknál is), de ez most jól esett. Ki is fáradtam, mert lapátoltam földet az utcán, most meg a gépet próbálom használhatóvá tenni... na jó, ez kissé fellengzős volt:) Persze néha unatkoztam is, akkor fotózgattam, magamat...:D Pölö szerintem ez a kép nagyon nem én vagyok, egyáltalán nem jellemző rám, de ha már van, hát feltettem.

Meg gondolkodtam sokat. Nem tudom, miért pont a különböző temetkezési kultúrák kötötték le az agyamat... de ezen gondolkodtam. Mert itt, kis hazánkban, sokan felháborítónak tartják azokat a szertartásokat, ahol mindenki boldog, nevet, eszik, iszik... pedig mi kit siratunk a temetéseken? Kit siratunk, ha meghal valakink? Őt? Hát nem azt hisszük, hogy ő egy jobb helyre ment? Nem azt tanították nekünk, hogy a halottakat (oks, csak azokat, akik "jó" emberek voltak) egy sokkal szebb világ várja? Szóval akkor kinek is van igaza? Nekünk, a képmuató önző társadalomnak, akik sírnak, mert elvesztettek egy embert, vagy nekik, akik örülnek, hogy egy számukra kedves ember a Paradicsomban élhet ezután?

Amúgy... most, hogy az előbb leírtam, hogy csak a "jók" jutnak a szebb világba, megint elgondolkodtam:) Oké, rendben, isten dönti el, hogy ki volt jó... de valahogy mégsem... mitől jó egy ember? És mit csinál azzal, aki mindigis segítőkész, áldozatkész, önfeláldozó és önzetlen volt, de egy gyenge pillanatában esetleg megölt valakit? Akkor azért az egyetlen tettéért kell bűnhődnie az idők végezetéig, habár ő "jó" volt? Na jó... nem folytatom, nem vagyok vallásos, és kezd nyomasztani a kétely, hogy én vajon "jó" vagyok-e...