Bennem van a hiba?

Annyira...annyira szeretnék boldog lenni... és annyira szeretném Őt is boldoggá tenni... De bennem van a hiba, hogy undorral csókolom az ajkat, amit az is csókolt? Hogy undorral simogatom, amit az is simogatott? Hogy hányingerrel lépek be majd azon az ajtón, ahol az is belépett? Hogy örülök, ha nem rókázom, ahol az az összes mocskával együtt ült? Annyira szeretnék túllépni az egészen... de nem megy. Nem értem, hogy tudta azt megcsókolni, megölelni, beengedni a szobájába... ok, értem, hogy minden pasit a farka irányít, nade egy még nem is biztos, hogy jó dugásért miért dobnak el mindent, ami csak számított? És miért vannak olyan feketeáfonyák, akik partnerek abban, hogy kisemmizzék azokat a társaikat, akik mindent megtettek a szerelmükért? Az ilyen miért él? Miért nincs erre egy törvény, hogy a lelketlen ribancokat máglyára kell dobni? Miért szenvedjünk mi, normálisak a ilyenek miatt? Miért, miért, miért? Én túl akarok lépni ezen... de az a... akkora sebet ejtett a lelkemen (mert nekem van olyanom), hogy nem tudom, mikorra fogok kiláalni ebből... s ami a legjobban fáj, hogy az az ember dőlt be egy ilyennek, akiben feltétlenül megbíztam. Hát csoda, ha ezentúl senkiben sem tudok majd megbízni?!?

Így kérlek...így nézek rád, mint Csizmás Kandúr koma, hogy... hogy szeress... és... nekem mindig azt mondták, hogy az ember azt kapja, amit adott... úgyhogy én is azt kérem...! Mert azt hiszem én csak jót adtam... nem adtam szenvedést... és nem azt kérem, hogy halmozz el ajándékokkal, hogy Te is főzz nekem vacsorát, és kényeztess el, mint ahogy én azt sajnos megtettem...hanem csupán annyit, hogy szeress, legalább feleannyira, mint én Téged... és gyógyítsd meg azt, ami a szívemből maradt. Azt a kis valamit, amit hagytatok belőle.

Nem akarok sírni soha többé. Én szeretlek Titeket. Összesen 3 embert tudnék felsorolni, aki az elmúlt 18 év alatt el tudta érni, hogy szívből utáljam. Azt hiszem, ez nem túl sok. És ők valóban megérdemlik. Szóval, én most elmondom ez hogy működik. Legyen olyan mindenki, mint Laki! És könyörgöm... lássatok már a felszín mögé egy kicsit ti is... még gondolni is utálom (mert kimondani nem igazán szoktam), hogy "én megmondtam", pedig ez sajnos igen gyakran fordul elő. Gyertek! Én kitettem a szívem-lelkem a kezembe, védtelenül nyújtom felétek... csak nyúljon már valaki érte!...:'(