Tegnap

Úgy kezdődött, hogy P.Zs. késett az első óráról, aztán Titivel úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben kávézunk egyet... én nem szoktam kávézni, de nagyon durván nem voltam még ébren... Aztán csak jöttek sorban az órák, átadtuk Dórának a nászajándékot az egyik szünetben:), és Chusnak írtam smst, hogy az órarendi változásokra való tekintettel ne tartsuk már meg az órát, és nem is tartottuk meg:DAztán a 7.órát a dobogón és az udvaron töltöttük, Titi, a békák egy része, meg én... jó volt velük, meg beszélgettem jót tánci-Danival is:). Kicsöngő után meg végre elindultunk, de kökin megint leragadtunk. Ott ültünk egy órát. Beszélgettünk, Laki kiállt mellettem:), Dodóval kipróbáltuk, hogy ha az eget bámuljuk, más is ekezd-e felfelé nézni, és ja:DDD, meg nem létező helyekre akartunk eljutni mások segítségével, először magyarul kérdezvén, majd spanylul, és így az is kiderült, hogy milyen nyomik a magyarok nyelvtekintetben. Angolul sem próbálkoztak, amikor azt hitték, külföldiek vagyunk...:( Majd szépen lassan mindenki kezdett hazaszállingózni, én pedig átmentem Titihez Top Gunt nézni... izgis volt, hogy elég gyakran motyogta magában a szöveget:P A film nagyon tetszett... télleg. Mikor vége lett, Titi megkérdezte, hogy maradok-e még. igazából nem válaszoltam, de már indulnom kellett volna, mégis utánamentem. Akartam valamit, és meg is kaptam. Pedig nem egy bögre kakaót akartam kivételesen... Nem tudom, milyen hatással lesz ez a közeljövőnkre, majd meglássuk... fél óra múlva pedig mentem már a buszhoz. Megnéztem egy filmet, megkaptam, amit akartam, mégis síhatnékom volt a buszon... de nem sírtam. Amikor hazaértem, Joe-ztam kicsit, átöltöztem, ettem végre egy kicsit, majd kiültem az udvarra várni Tamást. Nemsokára jött is. Már a kocsiban elkezdett mindkettőnkből ömleni a szó. Felsétáltunk a Citadellához. Édesistenem, nem tudom, mikor beszélgettem utoljára ilyen jót. Imádom őt. Hogy megbántam-e, hogy anno szakítottunk? ...azt azért nem. Így kellett tennem. Jött Zoli... Mindenesetre megint rájöttem, miért szeretem Tamást annyira:). Azért indultunk haza, mert fáztunk, csak út közben vettük észre hogy úgy elszaladt az idő, hogy amúgy is indulni kellett volna:), de legalább lefelé csúszdáztunk egy jót, én persze belepotyantam a homokba, és beütöttem a fenekem...:) Fél 1 körül értem haza. És most éreztem, mennyire repül az idő. Feri, akivel ugyanúgy hülyültünk a téren, mint akár Tamással vagy az örökgyerek Zsoltival, már vőlegény. Megkérte a barátnője kezét... Igen, lassan ebbe a korba érünk, amikor az emberek körülöttünk házasodni kezdenek. Édesistenem segíts.

Most pedig... asszem sírok.