el akartam mondani...

... mit jelent számomra a tegnap esti séta a Várban. De minél többször próbáltam nekifutni, annál biztosabban tudtam, hogy ezt az érzést nem lehet leírni. Amikor álltunk a falnál, néztem a várost (és a házamat:P), ami gyönyörű volt, Ő pedig hátulról átölelt, fejét az enyém mellé tette... és éreztem a teste, a lehellete melegét. Leírhatatlan érzés volt. Boldog vagyok. Annyi minden kavarog bennem, annyi különféle fantasztikus érzés, de olyan szegény ez a nyelv, hogy mindezt csak egyféleképpen tudom megfogalmazni: boldog vagyok. Nagyon. Most érzem, hogy megérte minden egyes könnycsepp, minden egyes szó... megérte harcolni. Ő kell. És hogy milyen érzés felébredni az éjszaka közepén, ébren találni Őt is, és gyengéden hozzábújni? hogy milyen arra ébredni, hofy fölöttem könyököl, engem néz és mosolyog, Nem tudom leírni. de azt hiszem, mindenki tudja - és mégsem tudja senki.