Soha jobban:)

Bár túl sok értelmes dolgot nem tettem ma, mégis úgy éreztem, hogy ma végre volt értelme az életemnek...

Még tegnap este átmentem Titihez... nagyon fáradt volt, de jó napja volt, és ez a lényeg. És viszonylag hamar le is feküdtünk... de nagyon jó volt. Ő feküdt az ágyon, én meg keresztbe, a fejem a hasán volt, én a hasát simogattam, ő meg a hátamat... és tökjót beszélgettük. Nagyon jól esett.

Ma pedig megnéztük Az aranyembert, főzőcskéztünk, sistáztunk, fogalmazást próbáltunk írni... és hihetelenül jó volt. Csak mert együtt voltunk, és mert éreztem a szeretetét... szinte kézzel tapintható volt:) És én most nagyonnagyon boldog vagyok!

Unom a hajam... levágassam? Bár kezdek ragaszkodni hozzá... úgy érzem, mintha abban lenne a nőiességem... Na mindegy.

Laci, olvastam a blogodat. Olyan nehéz ez... mi a vaóság? Kisebb koromban voltak olyan gondolataim, hogy lehet, hogy mi csak egy óriás "Barbie-házának" vagyunk a lakói... és nem is mi élünk, döntünk, hanem ő játszik velem, úgy, ahogy a húgom is teszi a babáival... és akkor mi nem vagyunk valóság. Persze, ez nem igaz. De lehetne. Számomra csak az a valóság, ami jó. Ha valami fáj, és nagyon nem jó, mindig azt mondogatom, hogy nem, ez nem is igaz, ez velem nem történhet meg, és várom, hogy felébredjek a rémálomból... és amint jóra fordulnak a dolgok tényleg csak egy rossz álomként gondolok az egészre. Szóval...szerintem nem sikerült jól elmagyaráznom... a lényeg az, hogy csak azt fogadom el valóságnak, ami úgy van, ahogy szeretném... bár gondolom, ezzel sokan vannak még így.

Tudom, hogy akartam még írni vmit...de nem tom mit. Segáz, én már csak ilyen vagyok:P